Miniszter látogatott a székelykeresztúri hajtatóházhoz

A tejtermelők után a zöldségtermesztők ideje is el kell jöjjön

(0 Szavazat)30 megjelenítés

Egy családi vállalkozás által működtetett székelykeresztúri hajtatóházhoz látogatott Fazekas Sándor magyar földművelésügyi miniszter május 26-án, csütörtökön Borboly Csabával, Hargita Megye Tanácsának elnökével és Rafai Emil polgármesterrel együtt. A gazdák jelenlétében beszélgetve az elöljárók egyetértettek a szakoktatás támogatásának szükségességében. A jelenlévők elmondták, hogy jól látható a térségben a tejtermelők által létrehozott Nagy-Küküllő Mezőgazdasági Szövetkezet előnye, valamint a megyei tanács támogatásainak eredménye – utóbbiak nagyon fontosak a hűtőházak létesítése szempontjából, hangzott el.

A megyeelnök szerint szükség van zöldségtermesztői szövetkezet megalakítására is, és a gazdáknak élniük kell a különféle pályázati lehetőségekkel, például a Leader-társulásokban. A zöldségtermesztők panaszkodtak a szűk piacra, amely miatt száz kilogramm fekete retket kellett szemétbe dobni. Fazekas Sándor ismertette a hortobágyi modellt, ami jó példa lehet a Hargita Megyei Agrárkamara képzéseinek szervezéséhez, és azt is elmondta, hogy Magyarországon külön piacszervezők is foglalkoznak az értékesítéssel.

 

Csíkszereda, 2016. május 26.


[ Közéleti hírek ]

 

Álláshirdetések
Tematikus oldalak

Eseménynaptár
«2026, november»
hkscpsv
1
2345678
9101112131415
16171819202122
23242526272829
30
FACEBOOK

Projektek

 

 

 

 

 

 

ENSIE

 

 

Network of Cities for Artistic Creation

European Day of Artistic Creativity

Creative Ideas Bank

 

VADKÁROK HARGITA MEGYÉBEN

Sürgősségi számok

Egységes segélyhívó szám:

112

 

Hargita Megye Tanácsának készenléti szolgálata a megyei utak hótalanítására:

0266 207 774