Miskolci gazdasági fórumon képviselték Hargita megyét

Új lehetőségek a székely termékek értékesítésére

(0 Szavazat)49 megjelenítés

A határokon átnyúló, kölcsönös termékértékesítés fontosságát hangsúlyozta Borboly Csaba, Hargita Megye Tanácsának elnöke azon a gazdasági fórummal egybekötött üzleti találkozón, amelyet szeptember 10-én Miskolcon, a Borsod-Abaúj-Zemplén Megyei Önkormányzati Hivatal székhelyén tartottak. 

A rendezvényen Hargita Megye Tanácsa részéről a megyeelnökön kívül jelen volt Bege Károly és Salamon Zoltán megyei tanácsos, valamint Barabás Csaba, a megyei tanács befektetésvonzási irodájának vezetője. Hargita megyéből részt vett még Bajkó Zelma Magdolna a Csíki Vállalkozók Egyesületétől, Biró Jolán az Udvarhelyszéki Kis- és Középvállalkozók Szövetségétől, valamint Balási Csaba, a Hargita Megyei Kereskedelmi Kamara elnöke is. Borboly Csaba felszólalásában kiemelte a székelyföldi fiatalok elvándorlása elleni lépések szükségességét, mint elmondta, nem a beolvadás, hanem az elvándorlás veszélye fenyeget, és ez ellen nem cirkuszokkal, hanem munkával lehet tenni. Ismertette a Hargita megyei törekvéseket, miszerint a gazdasági élet szereplőivel együttműködve a piaci igényekhez alakítanánk a szakoktatást, és segítenék a pályakezdőket az elhelyezkedésben. Ezt a célt szolgálja a befektetésvonzási iroda létrehozása is. A Hargita megyei elöljáró ez alkalommal is köszönetet mondott a magyar nemzetegyesítő politikáért, ami a magyarság gazdasági megerősödését is szolgálja a Kárpát-medencében.

A találkozón lehetőség volt stand felállítására, itt Hargita megyén kívül bemutatkozott a szlovákiai Kassa megye, a Kárpátaljai Vajdaság és Borsod-Abaúj-Zemplén megye. Barabás Csaba irodavezető emellett vetített képes előadásában ismertette a Hargita megyei befektetési lehetőségeket, ugyanakkor bemutatta a már elindult kezdeményezéseket. Minderről bővebb információt találnak a befektetések vonzása céljából létrehozott Invest in Harghita weboldalon (http://investinhargita.ro/hu).

A hargitai standnál nagy volt az érdeklődés, a Székely terméket és cégek produktumait népszerűsítő prospektusok, katalógusok nagy számban fogytak. Barabás Csaba nyilatkozata szerint mindennek kézzelfogható eredménye lesz.

Borboly Csaba örömét fejezte ki, hogy sikerült Hargita megyét egységesen képviselni, valamennyi székelyföldi résztvevő komolyan vette ezt a feladatát. Bege Károly megyei tanácsos úgy látja, nagyon sikeres volt a rendezvény, és még sok hasonló eseményen kell képviselni a megyét, több hazai vállalkozó részvételével. Salamon Zoltán megyei tanácsos az ott folytatott tárgyalások alapján szintén konkrét eredményekre számít a székely termékek anyaországi értékesítése terén, a magyarországi vállalkozók nagy érdeklődést mutattak.

A fórum alkalmával meghívták Hargita megyébe a Borsod-Abaúj-Zemplén Megyei Kereskedelmi Kamara munkatársait, hogy vállalkozókkal együtt látogassanak meg itteni cégeket, és találkozzanak a termelőkkel.

Csíkszereda, 2015. szeptember 10.


[ Nemzetközi hírek ]

 

Álláshirdetések
Tematikus oldalak

Eseménynaptár
«2024, december»
hkscpsv
1
2345678
9101112131415
16171819202122
23242526272829
3031
FACEBOOK

Projektek

 

 

 

 

 

 

ENSIE

 

 

Network of Cities for Artistic Creation

European Day of Artistic Creativity

Creative Ideas Bank

 

VADKÁROK HARGITA MEGYÉBEN

Sürgősségi számok

Egységes segélyhívó szám:

112

 

Hargita Megye Tanácsának készenléti szolgálata a megyei utak hótalanítására:

0266 207 774