A helyi termelőket segítenék
(0 Szavazat)274 megjelenítés
Hargita Megye Tanácsa módosító javaslatokat fogalmazott meg a kormány tej-kifli programjának észszerűbbé tétele érdekében. A módosításokkal többek között szeretnék elérni, hogy a helyi forgalmazók, termelők előnyhöz jussanak a kiírások során, és a gyerekek jobb minőségű helyi termékeket kapjanak a program keretében.
Utolsó frissítés: csütörtök, 2017 augusztus 03
A módosítások arra irányulnak, hogy így elkerüljék azokat a rossz tapasztalatokat, amelyek a más megyékből érkező beszállítók okán adódtak, amelyekről többször cikkeztünk. A javaslatok többek között kitérnek arra is, hogy a megyei tanácsok helyett a helyi önkormányzatok kössenek szerződést a helyi beszállítókkal, könnyebbé és követhetőbbé téve a program működését. Ugyanakkor nemcsak a legkisebb árajánlatot vennék figyelembe, mivel sok gyermek számára a napi tej, kifli és gyümölcs jelenti az egyetlen ebédet, fontos kritérium kellene legyen azok minősége is az ár mellett. Szerződésbontás esetén a módosítások értelmében a kiírásra letett második legjobb jelentkezővel kötnének szerződést.
Borboly Csaba, Hargita Megye Tanácsának elnöke szerint ezen módosításokkal a helyi termelőknek szeretnének kedvezni, hogy a jövőben elkerüljék a visszás és kilátástalan helyzeteket, amelyekre számtalanszor volt már példa a más megyékből jelentkező beszállítók esetében.
Csíkszereda, 2017. augusztus 3.
Tetszett ez a cikk?(0 Szavazat)274 megjelenítés