Moldován Zsolt festőművész absztrakt képeiből nyílik kiállítás a megyeházán

Vonzások bűvöletében

(1 Szavazat)138 megjelenítés

Moldován Zsolt csíkszeredai festőművész, ismételten bemutatja alkotásait a megyeháza földszinti kiállító termében. Elsősorban tájképeit és portréit ismerik a képzőművészetek kedvelői, úgy a környéken, mint a régió határain túl is. Ezúttal absztrakt képeivel mutatkozik be az alkotó. Pályája kezdetén – 15 évvel ezelőtt – szintén absztrakt képekkel mutatkozott be a nagyközönségnek és gyűjteményes tárlatain azóta is felvillantotta vonzódását ezen kifejezési mód iránt. Régóta dédelgetett vágya volt azonban, hogy nagyobb energiát és időt szentelve az absztrakt ábrázolási módnak, mélyebben alámerüljön ezen kifejezési mód rejtelmeibe. 

Az absztrakt alkotások bemutatásakor gyakran hallani némely látogató részéről azt a csuklóból előkapott megjegyzést, miszerint: „ilyent én is tudnék készíteni”, – ami akár esetenként igaz is lehet, de a megjegyzés inkább arról árulkodik, hogy a kifejező nyelvezet szokatlan és nehezen értelmezhető a befogadó számára. Ugyanakkor ez a művészi nyelvezet nem csak nehézséget, hanem lehetőségeket is hordoz magában, hiszen az átlagosnál nagyobb teret enged az egyén lelki tartalmaival való asszociációkra, rezonálhat a befogadás pillanatának hangulatára és nem utolsósorban hosszú távon újabb és újabb megközelítési módot képes megnyitni bennünk.

Moldován Zsoltnak legutóbb három éve volt egyéni tárlata a megyeközpontban, azóta csoportos kiállításokon láthattuk munkáit. A jelen kiállítás megnyitóját november 3-án, pénteken 18 órakor tartják. A kiállítás november 26–ig látogatható a nap 24 órájában.

 

Csíkszereda, 2017. október 30.


[ Kulturális hírek ]

 

Álláshirdetések
Tematikus oldalak

Eseménynaptár
«2024, december»
hkscpsv
1
2345678
9101112131415
16171819202122
23242526272829
3031
FACEBOOK

Projektek

 

 

 

 

 

 

ENSIE

 

 

Network of Cities for Artistic Creation

European Day of Artistic Creativity

Creative Ideas Bank

 

VADKÁROK HARGITA MEGYÉBEN

Sürgősségi számok

Egységes segélyhívó szám:

112

 

Hargita Megye Tanácsának készenléti szolgálata a megyei utak hótalanítására:

0266 207 774