Négyéves keretszerződést kötnek a tej-kifli programra

Decemberig kapnak almát az iskolások

(0 Szavazat)98 megjelenítés

A péktermékek szállítására október 6-ig, a tejtermékek szállítására pedig október 13-ig jelentkezhetnek az iskolai tej-kifli program iránt érdeklődő vállalkozások. Az almaprogramra idén májusban keretszerződést kötöttek, így a diákok a tanévkezdéstől decemberig kapják a gyümölcsöt. Hargita Megye Tanácsa idén is 27 kistérségre írta ki a közbeszerzést, akárcsak tavaly, amit konzultáció előzött meg. Az előző évek számos próbálkozása után – a közbeszerzés helyi önkormányzatok általi lebonyolítása, aztán a 67 önkormányzatnak külön-külön kiírt licit, tavaly óta pedig a 27 kistérségre szóló kiírás – Hargita Megye Tanácsa egy újabb módszert próbál ki a helyzet javítása érdekében, sokadik próbálkozásként: idén négy évre szóló keretszerződést köt mind a tej-, mind a péktermékek szállítására, így reményeik szerint jövőre elkerülhető lesz az elhúzódó procedúra.

Az idei tej-kifli programra kiírt közbeszerzés késésének egyik oka, hogy ez évben új közbeszerzési törvény lépett érvénybe, amely a korábbitól eltérő formai követelményeket is tartalmaz, és a romániai szokáshoz híven a törvényt sokan különbözőképpen értelmezik, ezért az Országos Közbeszerzési Ügynökség (ANAP) több javítást (lásd még itt) kért a dokumentációban. Előtte pedig, június 30-án kapták meg a diáklétszámra vonatkozó adatokat a tanfelügyelőségtől.

Borboly Csaba, Hargita Megye Tanácsának elnöke ennek kapcsán úgy nyilatkozott, hogy a bukaresti intézményekben nem tudja a jobb kéz, mit csinál a bal, és ez is tünete a rossz romániai törvénykezésnek, a túlbonyolított bürokratikus rendszernek, valamint a szabályok eltérő értelmezésének.

Az elöljáró évek óta szorgalmazza a tej-kifli program ésszerűsítését, többször fordult a kormányhoz ez ügyben (korábban a mezőgazdasági miniszterhez: http://hargitamegye.ro/hirek/kozeleti-hirek/kifogasolja-az-iskolai-almaprogram-procedurajat-borboly-csaba.html, nemrég pedig Dacian Cioloș miniszterelnöknek írt: http://hargitamegye.ro/hirek/az-iskolakba-szallitott-tej--es-pektermek-ne-vegezze-a-kukaban.html), a megyei tanács elemzőcsoportja pedig jelentést készített a programról (http://elemzo.hargitamegye.ro/wp-content/uploads/2013/12/HMTJ009_TEJKIFLIPROGRAMHR_122013_HU_DRAFT.pdf; utóbbi esetben biztató választ kapott, hogy a javaslatait megvitatják.

– A rendszer teljes reformjára van szükség, de nem a Dâmbovița-parti elképzelések szerint, erről szól az RMDSZ Országos Önkormányzati Tanácsa múlt héten kiadott állásfoglalása – mondta a megyeelnök. (Az állásfoglalás szövege elolvasható itt: http://www.rmdsz.ro/sajtoszoba/hir/allasfoglalas-a-ciolo-kormany-teruletrendezesi-torvenytervezetere-vonatkozoan)

Csíkszereda, 2016. szeptember 15.


[ Közéleti hírek ]

 

Álláshirdetések
Tematikus oldalak

Eseménynaptár
«2024, október»
hkscpsv
123456
78910111213
14151617181920
21222324252627
28293031
FACEBOOK

Projektek

 

 

 

 

 

 

ENSIE

 

 

Network of Cities for Artistic Creation

European Day of Artistic Creativity

Creative Ideas Bank

 

VADKÁROK HARGITA MEGYÉBEN

Sürgősségi számok

Egységes segélyhívó szám:

112

 

Hargita Megye Tanácsának készenléti szolgálata a megyei utak hótalanítására:

0266 207 774