Nemzetközi szinten is megállnák helyüket a fotó szakos diákok alkotásai

Kiállítás nyílt a művészeti népiskolások vizsgamunkáiból

(0 Szavazat)54 megjelenítés

A megyeháza földszinti kiállítóterében lehet megtekinteni a Hargita Megyei Művészeti Népiskola fotó szakos diákjainak vizsgamunkáit május 9-ig a nap 24 órájában. Oktatójuk, a csíkszeredai Prisma fotóklub elnöke, Szabó Attila elismeréssel szólt a diákok alkotásairól aprilis 15-én, pénteken a megnyitó ünnepségen, értékelőjében a kiállítás anyaga magas szintet képvisel, elmondása szerint egy-egy fotóval bátran lehet jelentkezni nemzetközi pályázatokra is. 

A Hargita Megye Tanácsa alintézményeként működő művészeti népiskola 2009-ben indította el kétéves fotó szakképzését. Péter Csaba az intézmény vezetője beszámolója szerint a hét évfolyamra összesen 79-en iratkoztak be. A mostani kiállításon, amelynek címe Fény-Kép, a 2015-2016-os évfolyam végzős diákjainak 3-3 alkotása tekinthető meg. Péter Csaba igazgató oktatójukat és a diákokat méltatva kiemelte a fotók irányított mégis egyéni szemléletről tanúskodnak, amelyek a diákok fotózás iránti szeretetük és a szakma iránti elkötelezettségük lenyomatai.

Csíkszereda, 2016. április 16.


[ Kulturális hírek ]

 

Álláshirdetések
Tematikus oldalak

Eseménynaptár
«2024, december»
hkscpsv
1
2345678
9101112131415
16171819202122
23242526272829
3031
FACEBOOK

Projektek

 

 

 

 

 

 

ENSIE

 

 

Network of Cities for Artistic Creation

European Day of Artistic Creativity

Creative Ideas Bank

 

VADKÁROK HARGITA MEGYÉBEN

Sürgősségi számok

Egységes segélyhívó szám:

112

 

Hargita Megye Tanácsának készenléti szolgálata a megyei utak hótalanítására:

0266 207 774