Népszerűsíteni kell a szakoktatást és kihasználni helyi értékeinket

A jó szakma tisztességes megélhetést nyújt

(0 Szavazat)73 megjelenítés

Felhagyásra szánt kis keresztúri szőlősök átvételére biztatta Borboly Csaba, Hargita Megye Tanácsának elnöke a székelykeresztúri Zeyk Domokos Szakközépiskola végzős kertész szakos diákjait egy, az iskola által szervezett borkóstoló keretében. A szakosztályosok segítségével készült bort is megkóstolták a május 30-i megbeszélésen, amelynek témája a szakoktatás volt. A Molnár István Múzeum borpincéjében a jelenlevőket Rafai Emil, Keresztúr polgármestere és az iskola vezetősége, valamint a X-XI. osztályos kertész szakos diákjai fogadták. A megyei tanács részéről jelen volt Rácz István tanácsos is.

Az iskola tankertje és présháza a megyei tanács és a helyi önkormányzat segítségével jött létre, amiért köszönetet mondott Pávai Gyöngyvér igazgató. Hozzátette, a továbbiakban bővíteni kell az eszközparkot és népszerűsíteni az iskola szakosztályait a pályaválasztók körében.

Fontos, hogy a helyi értékeinket és lehetőségeinket kellőképpen ki tudjuk használni, mondta Borboly Csaba, kihangsúlyozva, hogy Székelykeresztúron és térségében hagyománya van a kertészkedésnek és a bortermelésnek. Tudatosítani kell a fiatalokban, hogy a kertészet egy szép szakma, amely tisztességes megélhetést nyújthat, tette hozzá a megyeelnök. A szakoktatás hozzájárulhat a szülőföldön való megmaradáshoz főleg Keresztúr térségében, ahol a megye legjobb termőföldjei vannak és a legeredményesebben lehet zöldséget és gyümölcsöt termelni, fogalmazott Borboly Csaba. A diákoknak azt mondta, a közeljövőben két autópálya is lesz a közelben, így lehetőséget ad a gazdálkodásra, a vállalkozásra a szakma, amit megtanultak. 
Szükség lenne egy nyolcadik osztályosoknak szóló tájékoztató kampányra az elkövetkező hetekben. Erre kell a hangsúlyt fektetni a Keresztúr Kistérségi Szövetséggel partnerségben, bevonva a népszerűsítő munkába a térség polgármestereit, felekezeteit, hogy a szülőkhöz is eljusson az információ.

Arról is szó esett, hogy létrehoznának egy kifejezetten helyi boroknak szóló online felületet, amely összefogná a keresletet és a kínálatot, itt találkoznának a bortermelők és a vásárlók. Borversenyeket is lehetne szervezni, ami ösztönzően hatna a Keresztúr térségi bortermelésre, hangzottak el a javaslatok a megbeszélésen.

A találkozó a Hatos György kertészmérnök által vezetett borkóstolóval zárult, ahol kuriózumnak számított a Zeyk Domokos Technológiai Líceum kertész szakosztályainak segítségével készült fehér félédes bor. Dicséret illeti a tanulók és a főkertész munkáját, ismerték el a jelenlevők.

Csíkszereda, 2017. május 31. 


[ Szakoktatás ]

 

Álláshirdetések
Tematikus oldalak

Eseménynaptár
«2024, december»
hkscpsv
1
2345678
9101112131415
16171819202122
23242526272829
3031
FACEBOOK

Projektek

 

 

 

 

 

 

ENSIE

 

 

Network of Cities for Artistic Creation

European Day of Artistic Creativity

Creative Ideas Bank

 

VADKÁROK HARGITA MEGYÉBEN

Sürgősségi számok

Egységes segélyhívó szám:

112

 

Hargita Megye Tanácsának készenléti szolgálata a megyei utak hótalanítására:

0266 207 774