Nincs bogárvész a Nyikó mentén

(0 Szavazat)38 megjelenítés

Lakossági bejelentés érkezett Hargita Megye Tanácsához, mely szerint „Nyikó mentét pusztító férgek, több tíz millió példány fákon, nincs már levél hatóságoknak nem tűnik fel???”.
Rövid vizsgálat után szakemberek igazolták, hogy valójában egy levélbogárról van szó, a húszfoltos fűzlevelészről (Chrysomela vigintipunctata), amely nem mezőgazdasági kártevő, és a fűzfák együtt tudnak élni vele. Minden évben gyakori, mindig nagy példányszámban jelenik meg az országban, nem csak Székelyföldön.

– Valószínűleg még számíthatunk hasonló bejelentésekre, a szöcskejárás miatt ugyanis mostanában érzékenyebben reagálnak a lakók olyan jelenségekre is, amelyek eddig megszokottak volt. Amint azt dr. Markó Bálint egyetemi docens, a Magyar Biológiai és Ökológiai Intézet igazgatója, valamint Demeter László biológus is megerősítette, egy szokványos, évente előforduló jelenségről van, amely nem okoz kárt senkinek – nyilatkozta Borboly Csaba, Hargita Megye Tanácsa elnöke.

– Jobb félni, mint megijedni – folytatta a megyeelnök –, így kérem a lakosságot, hogy ezután is, akár telefonon, akár e-mailben vagy a közösségi oldalon jelezze, ha furcsa, szokatlan jelenséget lát, mert így lehetőség van a fölösleges intézkedések elkerülésére –például most egy permetezés teljesen szükségtelen. De előfordulhat az is, hogy tényleg szükség van hatósági, szakszerű beavatkozásra, így az időben kapott információ nyomán hamar lehet lépni. Ugyanakkor köszönöm dr. Markó Bálintnak és Demeter Lászlónak a gyors szakvéleményt.

A megyeelnök hangsúlyozta, hogy bár nem tartozik a megyei tanács hatáskörébe a különböző természeti jelenségek vizsgálata és felügyelete, a lakosság most is, mint sok más esetben, elsősorban a megyei tanácshoz fordul.

- Ez mindenképp pozitív visszajelzés megyei tanács számára, hogy az emberek megoldásra váró problémáikkal, javaslataikkal, észrevételeikkel bátran fordulnak a megyei tanácshoz. Ez igazolja számunkra, hogy nyitottságunk, a többrétű kommunikációs csatornák használata a lakosságot szolgálja – értékelt a megyeelnök.

Csíkszereda, 2018. június 4.


[ Közéleti hírek ]

 

Álláshirdetések
Tematikus oldalak

Eseménynaptár
«2024, december»
hkscpsv
1
2345678
9101112131415
16171819202122
23242526272829
3031
FACEBOOK

Projektek

 

 

 

 

 

 

ENSIE

 

 

Network of Cities for Artistic Creation

European Day of Artistic Creativity

Creative Ideas Bank

 

VADKÁROK HARGITA MEGYÉBEN

Sürgősségi számok

Egységes segélyhívó szám:

112

 

Hargita Megye Tanácsának készenléti szolgálata a megyei utak hótalanítására:

0266 207 774