(0 Szavazat)62 megjelenítés
Az elmúlt időszakhoz képest idén a legnagyobb Hargita Megye Tanácsa egyház-támogatási programjának összege. A 203 benyújtott pályázatból 148-at bíráltak el pozitívan, összesen 3 437 000 lej értékben – mondta el Borboly Csaba, a megyei tanács elnöke a május 12-én, kedden tartott sajtótájékoztatóján. A felekezeteknek a hívek számával arányosan osztották el a rendelkezésre álló pénzkeretet: 65 százalékban a római katolikus (2 247 000 lej), 14 százalékban a református (477 000 lej), 10 százalékban az unitárius (336 000 lej), 11 százalékban pedig az ortodox (370 000 lej) egyház részesült a támogatásban. Ez évben is két típusú támogatás volt: az egyházi együttműködési programban és az egyházi tulajdonú ingatlanok felújítására-építésére.
Utolsó frissítés: csütörtök, 2015 május 14
– Hargita megyében a közösség alapja az egyház, és óriási szerepet töltenek be a közösségépítésben, főleg a kisfalvakban, amelyekből több mint száz van – hangsúlyozta a megyeelnök. – Nagyon sok kistelepülésen az egyedüli kiút az egyház, amely pont olyan programokat szervez, amelyek a megmaradásunkat és az egységet szolgálják. Szinte nincs olyan tevékenység, amely ne lenne az egyházhoz köthető ezeken a településeken. Bukarest központosítást szeretne, mi azonban a kisfalvainkra koncentrálnunk, ahol elérhető áron vásárolható ingatlan. Aki ezt választja, annak nem kell évtizedekig a bankhitelt nyögnie, ráadásul egészségesebb életet élhet. Persze ehhez kulturális, lelki élet szükséges az adott településen, illetve valamilyen szinten gazdasági tevékenység, ezért programunk az életminőség javítását célozza. Ezer éve a leghitelesebb intézményünk az egyház, és egy lejből tíz lej értéket lehet teremteni általuk, ami a közösségek fennmaradását szolgálja.
Borboly Csaba kiemelte, hogy Hargita Megye Tanácsa évről évre emeli az egyházaknak szóló támogatást, mert annak továbbgyűrűző hatása van. A felekezetek számos helységben délutáni foglalkozásokat szerveznek, ezért hittantermek felújítását, ifjúsági táborozóhelyek felújítását is segíti a megyei tanács. Falukép szempontjából fontos, hogy a település központjában helyet kapó templom milyen benyomást tesz a településen áthaladó turistákra, mondta a megyeelnök. Emellett óriási kulturális értéknek nevezte az egyházi levéltárakat, amelyek „a valóság megörökítői”, hiszen számos adat az adott közösség tagjairól csak ott található meg.
– Számos területen nincs hatásköre a megyei tanácsnak, ezért a meglévő jogi kereteink között olyan támogatást nyújtunk, amelyen keresztül egyébben is segíteni tudunk – jelentette ki az elöljáró, konkrét példákkal illusztrálva, hogy egy-egy településen miként oldottak meg kalákában, olcsón felújítási munkálatot.
Az egyházi együttműködési program idei keretösszege 120 000 lej, az 50 benyújtott pályázatból 28-at bíráltak el kedvezően. Az említett összegből találkozót, évfordulós rendezvényt, zarándoklatot, gyerek- és ifjúsági, valamint családoknak szóló táborokat támogattak, de Borboly Csaba kitért arra is, hogy a felekezetek a megyei tanács egyéb programjaiból, településeknek való leosztásaiból is részesülnek, valamint a nem papi személyzet bérezéséhez is hozzájárul az intézmény.
Szó esett arról is, hogy az ortodox egyház arányos támogatása jó példa más erdélyi megyék számára, ahol a magyarok kisebbségben élnek, mert a Hargita megyei gyakorlat hatása máris kimutatható ott, ugyanis a magyar egyházak is számarányosan részesültek a forrásokból.
A megyei tanács 2001-től évente támogatja a megyében működő egyházakat, de 2009-től kiemelt figyelmet szentel ennek. Idén támogatta többek között Csíkszeredában a Millenniumi templom javítását (70 000 lej), a taplocai ravatalozó építését (30 000 lej), a hargitafürdői plébánia külső rendezését, kémény építését (7000 lej). Gyergyószentmiklóson a Szent Miklós-templom építését (90 000 lej), a Szent István-templom külső rendezését (50 000 lej), az örmény katolikus közösségi ház renoválását (20 000 lej), az unitárius parókia tetőzetének javítását (5000 lej) segítette a megyei tanács. Székelyszentléleken a templom tetőjavítására (50 000 lej), Nyikómalomfalván a papilak renoválására, illetve a felekezeti iskola javítására (30–30 000 lej), Parajdon a református templom fűtés- és villanyszerelésére (15 000 lej), illetve külső renoválására (35 000 lej), Oroszhegyen és Székelyszenttamáson a római katolikus templom renoválására (40–40 000 lej), Székelyszentkirályon pedig melléképület (20 000 lej) és orgona (40 000 lej) javítására utal ki pénzt Hargita Megye Tanácsa.
Csíkszereda, 2015. május 12.
Tetszett ez a cikk?(0 Szavazat)62 megjelenítés