Nyugdíjasokkal találkozott Borboly Csaba

(0 Szavazat)56 megjelenítés

Minden korosztály számít! – ezzel a címmel szervezett újabb rétegtalálkozót Borboly Csaba, Hargita Megye Tanácsának elnöke. A 2016. május 2-án megtartott találkozónak a csíkszeredai Petőfi utcai Novák Cukrászda szolgált helyszínéül, ahol szép számban gyűltek össze a szépkorúak és nyugdíjasok. A kötetlen beszélgetésen magánszemélyek, valamint a Riehen Egyesülethez tartozó zsögödi nyugdíjasklub is képviseltette magát egy kisebb csoporttal.

– A közéletben szükség van az önök korosztályára, szükség van arra az élettapasztalatra és bölcsességre, amellyel önök rendelkeznek, ezért kérem, szóljanak bele, mondják el problémáikat, nehézségeiket és javaslataikat – mondta Borboly Csaba. A több mint egyórás beszélgetésen a résztvevők a nekik szóló kikapcsolódási lehetőségek  és az idősotthon hiányáról beszéltek, de megemlítették a borvizek felhasználását, a távolsági buszjáratok hiányát, valamint hogy a meglévő tömegközlekedési lehetőségekre igényelnék az ingyenes utazási lehetőséget. Elmondták, hogy korosztályukban még van tenni akarás, s bár nem olyan teljesítménnyel, de szakmájukból adódóan szívesen hasznosítanák még magukat, ha szükség van rájuk.

A beszélgetés befejeztével Hargita Megye Tanácsának elnöke együttműködését ajánlotta fel, miszerint helyszínt tud biztosítani a nyugdíjasok összejöveteleinek és a klub egyéb tevékenységének a megyeházán.

Csíkszereda, 2016. május 3.


[ Közéleti hírek ]

 

Álláshirdetések
Tematikus oldalak

Eseménynaptár
«2026, november»
hkscpsv
1
2345678
9101112131415
16171819202122
23242526272829
30
FACEBOOK

Projektek

 

 

 

 

 

 

ENSIE

 

 

Network of Cities for Artistic Creation

European Day of Artistic Creativity

Creative Ideas Bank

 

VADKÁROK HARGITA MEGYÉBEN

Sürgősségi számok

Egységes segélyhívó szám:

112

 

Hargita Megye Tanácsának készenléti szolgálata a megyei utak hótalanítására:

0266 207 774