(0 Szavazat)30 megjelenítés
Újabb lépést tett az alternatív oktatási módszerek gyakorlatba ültetése terén a borszéki Zimmethausen Iskolaközpont. Ezúttal egy „Stiefel” interaktív okostantermet alakítottak ki, avatóját hétfőn, január 6-án tartották a Dévai Szent Ferenc Alapítvány által szervezett Borszéki Pedagógiai Napok és Pedagógus Lelkigyakorlat első napján.
Utolsó frissítés: szerda, 2020 január 08
- A legnagyobb értéknek a gyerekeket tekintjük, a holnap az ő kezükben van – fogalmazott az avatóünnepségen Böjte Csaba ferences rendi szerzetes. A Dévai Szent Ferenc Alapítvány alapítója szerint fontos, hogy a gyerekek pozitív megerősítést kapjanak a szülők és pedagógusok részéről, hiszen csak így tudnak kibontakozni. A szerzetes az alternatív oktatási módszerek fontosságát is kiemelte, majd megáldotta az új létesítményt.
Barti Tihamér, Hargita Megye Tanácsának alelnöke köszöntötte az egybegyűlteket. Hangsúlyozta, az okostanterem létrehozása fontos lépés a fürdőváros és a megye oktatásában. Meglátása szerint az új idők kihívására jó alternatívát jelent az élmény és projektalapú oktatás, éppen ezért örvendetes, hogy Borszéken több lépés is történt ez irányban az utóbbi időszakban.
- Elavult a mai romániai oktatási rendszer, a gyakorlatba ültetett koncepciók nem biztos, hogy pozitív eredményre vezetnek. Viszont vannak pozitív kezdeményezések, amelyeket mindenképpen támogatni kell – mondta Borboly Csaba, Hargita Megye Tanácsának elnöke. Az elöljáró szerint rendkívül fontos az oktatás fejlesztése, amit feladatának tekint a megyei tanács, még akkor is, ha nem tartozik a törvény által meghatározott hatáskörébe. A megyeelnök kiemelte, az általa vezetett intézmény minden olyan kezdeményezést támogat, amely segítséget nyújt a pedagógusoknak abban, hogy hatékonyabban tudják végezni munkájukat.
Mik József polgármester a borszéki alternatív oktatás eddigi lépéseit ismertette. Mint fogalmazott, a Lego-oktatás tanévkezdéskor történt bevezetése után, az edelényi Szent Miklós Görögkatolikus Iskolával zajló együttműködés folytatásaként, a Dévai Szent Ferenc Alapítvány közreműködésével sikerült a mintegy 13 ezer eurós beruházás révén kialakítani az új okostantermet.
- A minél jobb oktatási körülmények biztosítása mellett fontos, hogy a pedagógusok továbbra is ugyanolyan lelkesedéssel végezzék a munkájukat, hiszen csak így tudnak fejlődni a gyerekek – tette hozzá a polgármester.
Rendkívüli ajándéknak nevezte a Stiefel Okostanterem kialakítását Ferenczy József, a Zimmethaussen Iskolaközpont igazgatója. Az ebből az alkalomból felújított tantermet egy interaktív, okos LCD-kijelzővel látták el, illetve húsz tablettel szerelték fel. A tableteken és az okostáblán is oktatásra kifejlesztett applikációk, egy tanári felügyelet alatt működő kollaborációs (csoportmunka) szoftver segíti a munkát. Bármely tantárgy tananyaga átültethető a digitális eszközökre, az óravázlat elkészítésétől a számonkérésig, jutalmazásig. A rendelkezésre álló applikációk és a szoftverek kínálata olyan széles eszköztárat adnak a tanárok kezébe, melynek segítségével hatékonyabbá tehető az oktatási folyamat.
Borszék, 2020. január 6.
Tetszett ez a cikk?(0 Szavazat)30 megjelenítés