Csíkkozmáson tanácskoztak az érdekeltek, szakemberek és elöljárók
(0 Szavazat)83 megjelenítés
A klímaváltozás, de a száraz és esős időszakok váltakozása miatt is időszerű és nem idegen az öntözés kérdése Alcsíkon is, erre állítanának fel egy rendszert, hogy a vizet minél hatékonyabban felhasználják. Erről tanácskoztak polgármesterek, termelők, az Alcsík Kistérségi Társulás, Hargita Megye Tanácsának képviselői, illetve a megyei tanács alintézményeként működő Hargita Megyei Agrárkamara és a megyei tanács vidékfejlesztési egyesületének munkatársai Csíkkozmáson október 15-én.
Utolsó frissítés: péntek, 2015 október 16
Márton István, a vidékfejlesztési egyesület igazgatója köszöntötte a jelenlevőket, és ismertette, hogy az öntézés kérdésében Hargita Megye Tanácsa kezdeményezte a beszélgetést. Úgy vélik, ki kell mozdítani a jelenlegi helyzetet, el kellene készíteni az előtanulmányt és kihasználni a pályázati lehetőségeket.
Borboly Csaba, Hargita Megye Tanácsának elnöke hozzászólásában elmondta: a klímaváltozásnak köszönhetően látszik a vízhiány a növénytermesztésben és az állattenyésztésben. Fogynak a vizek, ezért meg kell oldani a minél hatékonyabb felhasználásukat. Az öntőzés megoldása túlságosan költséges egy-egy településnek, ezért szükséges a térségben gondolkodás, az összefogás, egy szövetkezeti forma létrehozása. A dokumentáció elkészítését, a kivitelezést az önkormányzatok, a közbirtokosságok, a vállalkozók, a termelők és az állattartók is kell segítsék lehetőségeikhez mérten.
Szabó Ákos, a vidékfejlesztési egyesület munkatársa ismertette a pályázati lehetőségeket. Mint mondta, a kiírások folyamatosan változnak, de a prioritások a víz minél hatékonyabb felhasználása és a minél kisebb energia felhasználása az öntözéshez. Pályázni szövetkezetek vagy termelői csoportosulások tudnak.
Jelen volt Kassay Gábor a Total Proiect cég részéről, amely már korábban végzett számítást az előtanulmányhoz. A szakember három lehetőséget vázolt fel az öntözési infrastruktúrához, az egyik a tározók kialakítása, a másik az Oltból nyerni a vizet, a harmadik pedig ezek kombinációja: helyi tározókból és az Oltból öntözni.
Kis Miklós Zsolt, a magyar Miniszterelnökség agrár-vidékfejlesztésért felelős államtitkára a nap folyamán több fórumon is találkozott a Hargita megyeiekkel, így a csíkkozmási találkozón is megosztotta a jelenlevőkkel tapasztalatait és a magyarországi példákat. Mint kifejtette, mindenképp versenyelőny, ha valaki öntözött területeken tud gazdálkodni. Tanulni kell egymástól, mondta, illetve nagyon fontosnak nevezte az alapos tervezést: hol van a vízforrás, hol van szükség a vízre és hogy lehet a vizet az adott helyre eljuttatni. A rövid távon anyagi megterheléssel járó beruházás hosszú távon mindenképp megtérül, vélekedett az államtitkár.
A jelenlevő elöljárók és termelők jónak nevezték az ötletet és támogatják azt, hiszen öntözéssel nő a mezőgazdasági termelés és az állattenyésztés hatékonysága. Alcsíkon egy több lépcsős rendszert kellene kialakítani, hogy árvízvédelmi tevékenységeket is ellásson, vélekedtek. Mint elhangzott, falugyűlésen ismertetik az elképzelést a gazdákkal, hogy felmérjék az igényt a beruházás megvalósítására.
Török Jenő, a Hargita Megyei Mezőgazdasági és Vidékfejlesztési Igazgatóság vezetője is egyetértett azzal, hogy árvízvédelmi szempontokra kell felépíteni a koncepciót.
Füstös József csibai pisztrángtartó az öntözési rendszer turizmusra kifejtett pozitív hatásáról beszélt, hiszen kiválóan hasznosítható például a haltenyésztésben.
Becze István megyei tanácsos annak a fontosságát hansúlyozta, hogy dolgozzák ki az öntözőrendszer alapkoncepcióját.
El kell készíteni az előtanulmányt, és falufórumokon tájékoztatni a gazdákat az elképzelésről, összegezték a találkozó résztvevői.
Csíkszereda, 2015. október 15.
Tetszett ez a cikk?(0 Szavazat)83 megjelenítés