Oroszhegyi Tűzoltónapok – volt ok az ünneplésre

Védőruhák átadása a tűzoltósági épület avatóján

(0 Szavazat)69 megjelenítés

Az Oroszhegyi Önkéntes Tűzoltó Egyesület az Oroszhegyi önkormányzattal és a polgármesteri hivatallal partnerségben október 19-21. között szervezte meg az Oroszhegyi Tűzoltónapokat.

A háromnapos rendezvénysorozat kiemelkedő eseményére szombaton került sor: a példaértékű összefogásban elkészült tűzoltósági épület avató ünnepségére. Ez alkalomból Borboly Csaba, Hargita Megye Tanácsának elnöke átadta a megyei tanács pályázatán nyert védőruhákat az önkéntes tűzoltóknak. 

– Örömmel jöttem el ide Önökhöz, és öröm számomra látni, hogy egy újabb komoly lépésen vannak túl. Jó látni, hogy ebben a községben az összhang, az összehúzás a jellemző, hisz közös munka ez a beruházás is, amit ma ünneplünk – mondta el köszöntő beszédében Borboly Csaba megyeitanács-elnök. A megyeelnök példaértékűnek tartja a beruházást, hisz összefogásban sikerült megvalósítani, ehhez gratulált Oroszhegy község polgármesterének, az önkormányzatnak, a közbirtokosságnak és az önkéntes tűzoltóknak.

– Oroszhegy község falvaiban összesen harminckét civil szervezet található, a legkülönbözőbb témakörök mentén. Mindenki a maga módján akar ezért a közösségért tenni, hisz nem csak jogaink, hanem kötelességeink is vannak – mutatott rá beszédében Bálint Elemér Imre, Oroszhegy község polgármestere.

– Összefogással, együttes erővel komoly beruházásokat hozhatunk létre! Kiemelkedő példa erre a ma Oroszhegyen ünnepi keretek között átadott tűzoltósági ház. Lelkesen támogatunk minden ehhez hasonló kezdeményezést, amikor látjuk a tenni akarást és, hogy van előretekintés. – írja közösségi oldalán feltett bejegyzésében Borboly Csaba megyeitanács-elnök. 

Az önkéntes tűzoltó egyesületek irányába kifejtett tevékenységekről az alábbi linken olvashatják korábbi közleményeinket: http://hargitamegye.ro/hirek/onkentes-tuzoltok.html

Csíkszereda, 2017. október 22.


[ Önkéntes tűzoltók ]

 

Álláshirdetések
Tematikus oldalak

Eseménynaptár
«2024, december»
hkscpsv
1
2345678
9101112131415
16171819202122
23242526272829
3031
FACEBOOK

Projektek

 

 

 

 

 

 

ENSIE

 

 

Network of Cities for Artistic Creation

European Day of Artistic Creativity

Creative Ideas Bank

 

VADKÁROK HARGITA MEGYÉBEN

Sürgősségi számok

Egységes segélyhívó szám:

112

 

Hargita Megye Tanácsának készenléti szolgálata a megyei utak hótalanítására:

0266 207 774