Összeérhet az aszfalt Kissolymos irányába

Románandrásfalva és Kissolyomos közötti út felújítására írnak ki a napokban közbeszerzést

(0 Szavazat)25 megjelenítés

Hargita Megye Tanácsa több út közbeszereztetését is elindította Udvarhely- és Keresztúr-térségében. Az elkövetkező napokban Románandrásfalva és Kissolyomos közötti 1,3 kilométeres szakasz kivitelezése is fel kerül az elektronikus közbeszerzési oldalra. A terveket Romándandrásfalva község készíttette el, a kivitelezés közbeszereztetését pedig a megyei tanács bonyolítja le. A 134A jelzésű megyei út ezen szakaszának becsült beruházási értéke, áfa nélkül, 1,6 millió lej.

Ugyan egy rövid szakaszról van szó, ez azonban két másik, már aszfaltozott részt köt össze, amely egy újabb fontos lépés az irányban, hogy a Solyomosok vidéke átjárható legyen.

– Hargita megye megyei úthálózatának jelentős része Udvarhely- és Keresztúr-térségében van, köszönhetően a megye ezen részének földrajzi adottságainak. Ugyanez a földrajzi adottság járul hozzá ahhoz, hogy az itt elhelyezkedő települések szétszórtan helyezkednek el, ezeknek pedig a megyei utak jelentik az egyetlen kapcsolódást a városok irányába. Ezért kiemelten fontosak, hogy beruházásainkhoz megbízható, helyi cégeket találjunk, akik lelkiismerettel elvégzik a munkát, tudva azt, hogy közösségeket kötnek össze – fejtette ki Borboly Csaba, a megyei tanács elnöke.

A Kissolymos fele vezető 134A jelzésű megyei utat több szakaszban építik. Több szakasz már elkészült, illetve idén elkészül. Azonban a halastavak környéke, viták miatt még tervezés alatt van, illetve azon szakasz, ahol a magasnyomású gázvezetékek húzódnak remélhetőleg idén elkészülhet.

Hargita Megye Tanácsa márciusi soros ülésén, március 26-án elvi határozatot hozott arra vonatkozóan, hogy az építkezésekben (út, híd, járda, stb.) korábban megkötött szerződéseket bruttó 17,9 lejes órabérrel újraszámolva fogja aktualizálni. Ebben a kérdésben közös Hargita megyei közigazgatási álláspont született erre vonatkozóan, a hideg beálltával abbahagyott munkálatokat ugyanis lehet folytatni, térségünkben is megfelelő erre a hőmérséklet. A minimálbér módosítását szabályozó kormányrendelet életbe lépését követően azonban vannak munkavállalók, akik további áremelést szeretnének kialkudni, emiatt nem kezdték el a munkát. Erről szóló közleményünk alább olvasható:

https://www.borbolycsaba.ro/a-kivitelezok-erdeke-is-hogy-mihamarabb-elkezdjek-a-munkalatokat/

Csíkszereda, 2019. április 6.


[ Közéleti hírek ]

 

Álláshirdetések
Tematikus oldalak

Eseménynaptár
«2024, december»
hkscpsv
1
2345678
9101112131415
16171819202122
23242526272829
3031
FACEBOOK

Projektek

 

 

 

 

 

 

ENSIE

 

 

Network of Cities for Artistic Creation

European Day of Artistic Creativity

Creative Ideas Bank

 

VADKÁROK HARGITA MEGYÉBEN

Sürgősségi számok

Egységes segélyhívó szám:

112

 

Hargita Megye Tanácsának készenléti szolgálata a megyei utak hótalanítására:

0266 207 774