Ősztől iskolai lovászképzés indul

(0 Szavazat)106 megjelenítés

– Annak van értelme, ha egy létesítmény minél inkább a közösséget szolgálja, és nem egy szűk réteget, ezért fontos, hogy elérhetővé tegyük ezeket gyerekeink számára - vezette fel a témát Böjte Csaba OFM a csíkszentsimoni tangazdaság lovardájába a megbeszélésre érkezőknek. Borboly Csaba, Hargita Megye Tanácsa elnöke, Becze István és Kolozsvári Tibor megyei tanácsosok, Gergely András, Csíkszentmárton polgármestere, Felvinczi István, a csíkszentsimoni tangazdaság vezetője, Ferencz Katalin, a kotormányi Kavalliéra Lovasklub vezetője, Erőss Géza, a madéfalvi Kincsem Sportegyesület vezetője és Vízi István, a csíkszentmártoni Tivai Nagy Imre Szakközépiskola igazgatója a lovászképzés intézményesített bevezetésének lehetőségeiről tárgyaltak. 

– Hargita Megye Tanácsa már korábban, az akkor még alárendeltségébe tartozó Agrárkamara révén tervezte a lovászképzés elindítását, az utóbbi intézmény 2015-ös év végén történt átszervezése megakadályozta ennek kivitelezését. Ennek ellenére a téma továbbra is aktuális maradt, és ma konkretizálódott és kijelenthetjük: ősztől indítjuk a lovászképzést a csíkszentmártoni Tivai Nagy Imre Szakközépiskolában. Ezért köszönöm Böjte atyának, Ferenc Katalinnak és Erőss Gézának, Felvinczi Istvánnak, amiért önzetlenül szerepet vállaltak ezen fontos terv mellett, valamint Gergely András polgármesternek és Vízi István iskolaigazgatónak, hogy felvállalták az lovászképzés beindítását a csíkszentmártoni iskolában. - összegezte a találkozó eredményét Borboly Csaba. A Tivai Nagy Imre Szakközépiskola vezetőségének nyitottsága az újításra és a helyi igényekre való lehetőség biztosításában mindig élen járt, ezért külön elismerés illeti őket - emelte ki a megyeelnök.

A lovászképzés egy hároméves szakközépiskolai oktatási programon keresztül valósul meg, IX-XI. osztály szintjén, a gyakorlati képzésre a csíkszentsimoni tangazdaság, a Kavalliera Lovasklub és a madéfalvi Kincsem Sportegyesület biztosít hátteret, valamint a továbbiakban más Hargita megyei lovardák csatlakozását is várják. A képzés elindítása révén egy, a romániai oktatásból teljesen hiányzó résre születik megoldás, és a továbbiakban a felnőttképzésre, valamint a lovász szakmához társítható további szakmák képzési lehetőségeinek biztosítására összpontosítanak az együttműködő felek. A cél az, hogy Hargita megye az erdélyi és a romániai lovasélet kiemelt és meghatározó szereplője legyen, ennek elérésében a lovászképzés csak az egyik lépcsőfok.

A jelenlévők továbbá egyeztettek a pásztorképzés lehetőségeiről, amelyre egy inasképzési program mentén kerülne sor, egyetértve azzal, hogy kiemelten fontos a szakma becsületének és tiszteletének visszaállítása, figyelembe véve a megye állattartással kapcsolatos hagyományait és erőforrásait. A pásztorképzésnek is elsődleges a csíkszentmártoni szakiskola tud keretet biztosítani, helyi vállalkozókkal együttműködésben.

A találkozóról készült további fotók az alábbi linken érhetőek el:

https://www.facebook.com/media/set/?set=a.1484541011593277.1073741899.215328865181171&type=1&l=2c78a30ba9

Csíkszereda, 2018. január 17. 


[ Közéleti hírek ]

 

Álláshirdetések
Tematikus oldalak

Eseménynaptár
«2024, december»
hkscpsv
1
2345678
9101112131415
16171819202122
23242526272829
3031
FACEBOOK

Projektek

 

 

 

 

 

 

ENSIE

 

 

Network of Cities for Artistic Creation

European Day of Artistic Creativity

Creative Ideas Bank

 

VADKÁROK HARGITA MEGYÉBEN

Sürgősségi számok

Egységes segélyhívó szám:

112

 

Hargita Megye Tanácsának készenléti szolgálata a megyei utak hótalanítására:

0266 207 774