Ozosep: új helyszínen, töretlen sikerrel

Nagy az érdeklődés Bukarestben a székely termékek iránt

(0 Szavazat)44 megjelenítés

Az elmúlt hétvégén Bukarestben megszervezték a XII. Ozosep („Az a szép...”) székelytermék-vásárt. A szervező a Romániai Magyar Közgazdász Társaság (RMKT) bukaresti fiókszervezete, és ezúttal is támogatta Hargita Megye Tanácsa, illetve az alintézményeként működő Hargita Megyei Agrárkamara. A helyszín változott, most az I. kerületi Amzei piacon vett részt 26 székelyföldi termelő.

Nagy-Bege Zoltánnak, a társaság bukaresti fiókja elnökének elmondása szerint napi 3000 látogató fordult meg a rendezvényen, amelyen gulyással, toros káposztával, csirkepaprikással, kürtőskaláccsal és lángossal csalogatták a vásárlókat, valamint élőzenével, Petra Acker és Britta Seidner duettjével is biztosították a hangulatot. A két énekesnő a borszéki One More Minute zenekart helyettesítette, ez a kis csapat tavaly, a vásáron debütált Bukarestben, de most betegség miatt nem tudott fellépni.

Juhász-Borsa Orsolya, a bukaresti fiókszervezet alelnöke elmondta, hogy szeptemberre tervezik a következő vásárt, és céljuk a belvárosi helyszín megtartása, hogy növeljék „a véletlenül betérő” vásárlók arányát, azaz ne csak az interneten vagy más forrásból előre értesülő személyek jussanak oda. Az alelnök szerint mindenképpen van lehetőség a vásár bővítésére, erre törekednek alkalomról alkalomra. Elmondta azt is, hogy a vásár által a bukarestiekkel megszerettetik a székelyföldi gasztronómiát, ami egyéb téren is növelheti a fővárosiak érdeklődését régiónk iránt.

A rendezvényt az agrárkamarán keresztül támogató Hargita Megye Tanácsa elnöke, Borboly Csaba ennek kapcsán azt nyilatkozta, hogy folytatni szeretnék a székely termékek népszerűsítését az országban és a határokon túl is, akár a portékák nagy üzletláncokba való bejuttatásával, ami már sikerült, de a kört szeretnék bővíteni.

– A Székely termék védjegy évekkel ezelőtti levédése az egyik legsikeresebb kezdeményezésünk, ezáltal és a vásárokon való részvétel biztosításával több száz termelőt segítettünk jövedelemhez – mondta a megyei tanács elnöke.

További információ, fényképek a rendezvényről: https://www.facebook.com/TargulOzosep

Csíkszereda, 2016. június 13.


[ Közéleti hírek ]

 

Álláshirdetések
Tematikus oldalak

Eseménynaptár
«2026, november»
hkscpsv
1
2345678
9101112131415
16171819202122
23242526272829
30
FACEBOOK

Projektek

 

 

 

 

 

 

ENSIE

 

 

Network of Cities for Artistic Creation

European Day of Artistic Creativity

Creative Ideas Bank

 

VADKÁROK HARGITA MEGYÉBEN

Sürgősségi számok

Egységes segélyhívó szám:

112

 

Hargita Megye Tanácsának készenléti szolgálata a megyei utak hótalanítására:

0266 207 774