Élő testvérmegyei kapcsolatok
(0 Szavazat)47 megjelenítés
Színes világ címmel Pest megyéből hozták el a csíkszeredai Megyeháza Galériába Garajszki József képző- és iparművész válogatott alkotásait. A festmények és rajzok mellett a műkedvelők egyedülálló bőrplasztikákat tekinthetnek meg november 14-ig.
Utolsó frissítés: hétfő, 2016 október 24
A kiállítást Bíró Barna Botond, Hargita Megye Tanácsának alelnöke Szabó Istvánnal, a Pest Megyei Önkormányzat elnökével együtt nyitotta meg csütörtökön, október 20-án. A házigazda szerepében Bíró Barna Botond a testvérmegyei kapcsolatok elmélyítéséről beszélt, mondván, hogy ez a kapcsolat él és tartalma van, hiszen idén májusban Pest megye értékeit mutatták be Csíkszeredában, azt megelőzően pedig Hargita megye értékeit tekinthették meg a Székely Fesztiválon, Budapesten. Az alelnök ugyanakkor elmondta, hogy a jövőben a Hargita megyei művészeknek is lehetőséget biztosítanának a Pest megyei bemutatkozásra.
Szabó István Pest megyei elnök örömét fejezte ki, hogy Székelyföldre hozhatták a tárlatot. Beszédében a térségek identitását hangsúlyozta, ugyanakkor fontosnak nevezte a két megye kulturális értékeinek bemutatását egymásnak. Varga László fafaragó művész a szakmai méltatás mellett tolmácsolta Garajszki József üzenetét, mely szerint a művész örvend annak, hogy a VII. Székelyföld Napok alkalmával lehetőséget biztosítottak a kiállításra.
Az Iparművészeti Főiskolán diplomázott művész tanára biztatására tanulta ki a belsőépítészeti szakmát, ami hasznosnak bizonyult. Belsőépítészeti munkái mellett párhuzamosan elégítette ki művészi hajlamait, és több mint harminc kiállítást követően Csíkszeredában is megtekinthetők alkotásai.
Csíkszereda, 2016. október 21.
Tetszett ez a cikk?(0 Szavazat)47 megjelenítés