Rajzversenyből tábor a Hatos Villában

(0 Szavazat)22 megjelenítés

A Hargita Hegység Közösségi Fejlesztési Társulás – melynek létrehozója és többségi fenntartója Hargita Megye Tanácsa -Kedvenc táborhelyem a Hatos Villa címmel rajzpályázatot hirdetett Hargita megyei általános iskolák V–VIII. osztályos tanulóinak. A pályázat célja, hogy ez a korosztály is felfedezze és megszeresse a Homoródfürdőn található Hatos Villa táborhelyet, valamint újraélesszék a hajdani homoródfürdői diáktábort, ezáltal is népszerűsítve Hargita megye turizmusát.

Festői környezetben, Homoródfürdőn várja vendégeit az újranyílt Hatos Villa. A környéken bővizű borvízforrások, hideg-meleg vizes szénsavas fürdők, lovaglási lehetőség fogadta az oda látogató gyerekeket. Kikapcsolódásra kiválóan alkalmas környezet évszaktól függetlenül. A villa 44 férőhelyes, fürdőszobával és kis felszerelt konyhával.

A pályázatra minden osztály egy közös, A2-es méretű rajzot kellett készítsen, tehát az osztály minden tanulója részt kellett vegyen a munkafolyamatban.

Csíkszeredától Etédig több osztály is beküldte munkáját, negyven pályamunka közül választotta ki a zsűri a csíkkarcfalvi Mártonffy György Általános Iskola VI. osztályának rajzát, vezetőtanáruk András Eszter. A témának megfelelően, a munka (rajz) – amely bármilyen tehnikával készíthető volt, a Hatos Villát vagy a környékét, illetve a táborban zajló tevékenységeket kellett ábrázolja.

A nyertes osztály egy négynapos táborozást nyert a homoródfürdői Hatos Villában, teljes ellátással, a Hargita Hegység Közösségi Fejlesztési Társulás részéről.

Színes programok és teljes ellátás várta a táborba érkező gyerekeket a múlt héten, valamint az őket kísérőket, Kelemen Erzsébetet, az iskola aligazgatónőjét, Bíró Katalin osztályfőnököt.

Az első napon megérkeztek, elfoglalták a szobáikat, majd sétáltak a Borvizek útján, az Ilona-völgyében ismerkedtek a helység értékeivel. A kutak környékéről gyűjtöttek különböző növényeket, amelyet kollázs formájában kihelyeznek az osztályukban.

Tizenkét borvízkutat látogattak meg, a Vészfarki, a Csorgó, a Lobogó, a Névtelen, a Mária borvizeket, a Hidegfürdőt, a Klotild, a Betongyűrűs, az Ilona borvizeket, a Kálmán forrást, a Fenyves és a Tódor Sándor borvizet.

Ebéd után jöhetett egy jó kis csapatjáték, történelmi ismertetővel egybekötve. Két csapat volt, a rómaiak és helybéliek csapata, végül a helybéliek nyertek. A játék végén a gyerekek egy kis tánccal lepték meg oktatóikat. Csíkkarcfalván néptáncoktatásra járnak, és szerették volna bemutatni tudásukat.

Második nap reggeli után fejtörő, lufiborotválás, memóriajáték következtek, majd vígan fürdőzhettek a patakban. Ezután jöhetett az ebéd, majd séta a lovardáig, ahol mindenki kipróbálhatta a lovaglást. Sok gyerek most ült először lovon, így nagy élményt nyújtott számukra ez a lehetőség. A táborhelyre való visszatérés közben rőzsét gyűjtöttek az esti tábortűzhöz.

Harmadik nap a reggeli végeztével előkészítették az alapanyagokat a bográcshoz, és közösen ebédet főztek. A finom ebéd után a gyerekek nagy örömére strandolás volt a program. Vacsora után pedig buli volt, hisz másnap már indulni kellett haza.

A táborbontás után, élményekkel tele indult haza az osztály. A táborban zajló programok és közös tevékenységek nagyon jól összekovácsolták a csapatot, egyöntetűen kijelentették, hogy vissza akarnak térni a villába családjaikkal együtt, hogy ők is részesüljenek a festői környezet látványából, valamint a villa által nyújtott kényelemből. Ugyanakkor az osztályközösség is vissza akarnak menni táborozni, hisz még sok közös élmény vár rájuk a Hatos Villánál.

 

Csíkszereda, 2018. augusztus 22.


[ Közéleti hírek ]

 

Álláshirdetések
Tematikus oldalak

Eseménynaptár
«2024, december»
hkscpsv
1
2345678
9101112131415
16171819202122
23242526272829
3031
FACEBOOK

Projektek

 

 

 

 

 

 

ENSIE

 

 

Network of Cities for Artistic Creation

European Day of Artistic Creativity

Creative Ideas Bank

 

VADKÁROK HARGITA MEGYÉBEN

Sürgősségi számok

Egységes segélyhívó szám:

112

 

Hargita Megye Tanácsának készenléti szolgálata a megyei utak hótalanítására:

0266 207 774