A megyei tanács az iskolákkal együttműködve szeretné elérni ezt a célkitűzését
(0 Szavazat)71 megjelenítés
Harmadszorra rendezték meg szombaton, szeptember 10-én a Székely Lovas- és Táncfesztivált a székelykeresztúri Székely Lovastanyán. A Székely Lovasklub szervezésében a lovas foglalkozástól a néptáncbemutatón keresztül a lovasakrobatikáig és az aikidobemutatóig változatos programmal várták az érdeklődőket. Az esemény fővédnökeként látogatott a rendezvényre Borboly Csaba, Hargita Megye Tanácsának elnöke, aki elmondta, hogy a megyei tanács és ő személy szerint is fontosnak tartja, hogy minden gyermeknek lehetősége legyen lovasoktatásban részesülni, ne függjön ez a család anyagi helyzetétől.
Utolsó frissítés: hétfő, 2016 szeptember 12
– Hiszem, hogy erőfeszítéseink célt érnek, és a Hargita megyei iskolákban belátható időn belül a gyermekek betekintést nyerhetnek a lovas életbe, a ló és a székely ember hagyományos kapcsolatába. Bízom benne, hogy a számítógép és a tévé képernyője helyett a gyermekek mindennapjaiban a lovas élet egyre fontosabb helyet foglal el. Nagy szükség van a lovas rendezvények megszervezésére, a lovasoktatás működtetésére, és ezúton is gratulálok a szervezőknek remélve, lesz ennek folytatása. Lelkes emberekre van szükség a színvonalas lovas események megvalósításához – fogalmazott a megyeelnök.
Az elöljáró közölte, hogy az elkövetkező időszakban Hargita Megye Tanácsa nagyobb figyelmet fordít a lovasoktatás ösztönzésére pályázati kiírás útján, valamint az iskolákkal együtt kíván dolgozni ennek érdekében.
A lovasakrobatikai versenyen részt vett a Kálnokyak csapata is Sepsikőröspatakról. A résztvevőknek járó díjakat Kolumbán Dávid megyei tanácsos adta át.
Csíkszereda, 2016. szeptember 11.
Tetszett ez a cikk?(0 Szavazat)71 megjelenítés