Sándor Árpádot biztatják a megyei művészeti élet fellendítésére

Népes közönség előtt zárult a VI. Csíkszentsimoni Művésztábor

(0 Szavazat)38 megjelenítés

Hatodik alkalommal szervezték meg a Csíkszentsimoni Művésztábort július 26–augusztus 4. között. A pénteki záróeseményen zsúfolásig telt a simoni kultúrotthon, ahol a táborban részt vett zenekarok gálaműsorral készültek. A táborban a népi mesterségek és néptáncoktatás mellett a fúvósoktatásé volt a főszerep, amelyen közel kétszázan részesültek képzésben. 

Borboly Csaba, Hargita Megye Tanácsának elnöke a záróeseményen elmondta, ugyan a megyei tanács nem támogatta a tábort, erre nem is volt szükség, amely a szervezői csapat munkáját dicséri. – A fiatalok oktatását, a közös erőfeszítést ebben a formában lehet jól megvalósítani, ahogyan Sándor Árpád és csapata ezt a tábort megszervezte és lebonyolította. Megyénkben a zene- és népművészeti élet megszervezése a Hargita Megyei Népművészeti Iskolának a felelőssége – hangsúlyozta Borboly Csaba, elismerve a Csíkszentsimoni Ifjúsági Fúvószenekar vezetőjének és karmesterének tevékenységét. A megyeelnök a hallgatóság legnagyobb örömére arra biztatta Sándor Árpádot, hogy jelentkezzen a közeljövőben meghirdetendő vezetői tisztségre a megyei tanács alintézményeként működő művészeti népiskolához, és vigyen új lendületet a megye népművészeti és zenei oktatásába. Mint mondta, mögötte olyan tapasztalat, tenniakarás látható, amelyet Hargita megye javára lehet és kell fordítani.

Csíkszereda, 2017. augusztus 4.


[ Kulturális hírek ]

 

Álláshirdetések
Tematikus oldalak

Eseménynaptár
«2024, december»
hkscpsv
1
2345678
9101112131415
16171819202122
23242526272829
3031
FACEBOOK

Projektek

 

 

 

 

 

 

ENSIE

 

 

Network of Cities for Artistic Creation

European Day of Artistic Creativity

Creative Ideas Bank

 

VADKÁROK HARGITA MEGYÉBEN

Sürgősségi számok

Egységes segélyhívó szám:

112

 

Hargita Megye Tanácsának készenléti szolgálata a megyei utak hótalanítására:

0266 207 774