Segítettek az árvíz következtében károsult családoknak Siménfalván

A lakossággal közösen kerestek megoldásokat

(0 Szavazat)47 megjelenítés

Ivóvízzel látták el Kurkó Árpád, a Hargita Gyöngye Rt borvízgyár vezetőjének jóvoltából a károsult családokat Siménfalván, ahol a megáradt Nyikó több gazdaságba is beöntött, valamint Borboly Csaba, a megyei tanács elnöke klórmeszet szállított a helyszínre, hogy kitisztíthassák az ivóvíz kutakat.  

- Hosszútávú megoldásra lenne szükség, azaz a gát és a Nyikó-meder szélesítésének befejezésére, hogy a település lakói ne kelljen minden esőzés után féltsék a javaikat. A Péter Zoltán polgármester által is jelzett munkálatok befejezéséhez helyi, megyei és országos összefogásra van szükség, majd pedig közös felkérésre a kormány alárendeltségéhez tartozó Maros Vízügyhöz, hogy a rendszeres árvizet a község ezen részében lehessen kiküszöbölni. Megegyeztünk abban, hogy készítenek egy beadványt, összegyűjtik az árvízről készült képeket, és ismételten kérni fogják a vízügytől, hogy biztosítsák az elkezdett munkálat befejezésére a szükséges forrást, hiszen a Nyikó menti gátrendszer építését akkor hagyták abba, amikor az RMDSZ kilépett a kormányból, ez nincs rendben, szükség van a beruházás folytatására. Siménfalvához hasonlóan más településeken is figyelniük kell egymásra az embereknek, fogalmazott Borboly Csaba a helyszínen.

A polgármester beszámolt az ügyben tett lépéseiről, készítettek kárfelmérést, amelyet eljuttattak a prefektúrára, átadta a vízügynek a szükséges dokumentációt, urbanisztikai bizonylatot is kért a megyei tanácstól. A helyszínen készült felvétel elérhető a következő linken: https://www.facebook.com/csaba.borboly/videos/vb.100000273257560/1557740887578338/?type=2&theater.

 

Beszakadás történt az énlakai hídnál

A megyei tanács elnöke Udvarhelyszékre tett látogatása során megtekintette az Énlaka - Firtosmartonos útszakaszt, ahol az esőzések következtében beszakadás történt a hídnál, de egyelőre óvatosan át lehet kelni. A helyszínen Szőcs László polgármester jó hírként beszámolt arról, hogy szeretnék elkezdeni az útszakasz aszfaltozását, terveik szerint még ebben az évben előkészítik a munkálatok dokumentációját, az építkezési engedélyt. A megyei tanács tervei között szerepel, hogy legkésőbb jövőben elkezdjék az országút aszfaltozását Székelypálfalva irányába, ha ez megvalósul, akkor Énlaka három irányból is jó úton lesz megközelíthető, ezért azt javaslom a helybelieknek, hogy ne adják el ingatlanjaikat, az Énlakáról elszármazottak pedig gondolkodjanak a hazatérésben, mert Énlaka egy szép település, épített örökségünk gyöngyszeme, fogalmazott a megyeelnök.

A helyszínen készült képeket megtekinthetik a következő linken: https://www.facebook.com/borbolycsaba/posts/1297094867004560.

Csíkszereda, 2017. június 10.


[ Közéleti hírek ]

 

Álláshirdetések
Tematikus oldalak

Eseménynaptár
«2024, december»
hkscpsv
1
2345678
9101112131415
16171819202122
23242526272829
3031
FACEBOOK

Projektek

 

 

 

 

 

 

ENSIE

 

 

Network of Cities for Artistic Creation

European Day of Artistic Creativity

Creative Ideas Bank

 

VADKÁROK HARGITA MEGYÉBEN

Sürgősségi számok

Egységes segélyhívó szám:

112

 

Hargita Megye Tanácsának készenléti szolgálata a megyei utak hótalanítására:

0266 207 774