Sikeres bevetésen vannak túl a hegyimentők

Három életet mentettek meg

(0 Szavazat)47 megjelenítés

Vasárnap éjszaka riasztották Hargita Megye Tanácsának Hegyi- és Barlangimentő Közszolgálatát, a június 12-i hívás alapján a hegyimentők egy lovaival eltűnt ember keresésére indultak a Csíki-havasok Naskalat-hegységébe. A nagyon rossz időben elkezdett, egész éjjel tartó keresés nem volt sikeres, azt kénytelenek voltak hajnalban felfüggeszteni. Hétfő reggel, immár kiegészülve a hegyi csendőrség csapatával, újrakezdték a keresést. 

A hegyen lakó pásztorok beszámolói szerint az eltűnt személyt szekér nélkül látták. A hegyimentők 10 óra után találtak rá a kihűlt, nagyon elfáradt személyre, akit biztonságban leszállítottak és átadtak a gyimesi mentőszolgálatnak. A közszolgálat emberei azonban tovább folytatták az akciót, hiszen a lovakat is biztonságban akarták tudni, és rá is találtak a jószágokra egy patakba zuhanva. Órákba telt a mentés, mivel a lovak egymásra zuhantak, és a hideg víz miatt testük görcsben volt. Az állatokat kiszabadították a szekér roncsai közül, és miután sikerült őket annyira felmelegíteni, hogy lábra tudjanak állni, a helyszínre érkező állatorvosnak köszönhetően saját lábukon vitték le az első faluba.

Csíkszereda, 2016. június 14.


[ Közéleti hírek ]

 

Álláshirdetések
Tematikus oldalak

Eseménynaptár
«2026, november»
hkscpsv
1
2345678
9101112131415
16171819202122
23242526272829
30
FACEBOOK

Projektek

 

 

 

 

 

 

ENSIE

 

 

Network of Cities for Artistic Creation

European Day of Artistic Creativity

Creative Ideas Bank

 

VADKÁROK HARGITA MEGYÉBEN

Sürgősségi számok

Egységes segélyhívó szám:

112

 

Hargita Megye Tanácsának készenléti szolgálata a megyei utak hótalanítására:

0266 207 774