Kiértékelés és továbblépés
(0 Szavazat)51 megjelenítés
Sikeresnek nevezték a múlt hét végi székelyudvarhelyi vállalkozói fórumot annak résztvevői és szervezői egyaránt, ez derült ki a július 8-i kiértékelőn. A július 3-án, kis- és középvállalkozóknak szóló eseményt Hargita Megye Tanácsa szervezte a Kis- és Középvállalkozások Minisztériumával együtt, valamint az Udvarhelyszéki Kis- és Középvállalkozások Szervezetével (UKKSZ), az RMDSZ Udvarhelyszéki Területi Szervezetével és az Udvarhelyszéki Ifjúsági Egyeztető Tanáccsal (UIET) partnerségben. Mintegy száz vállalkozó, 22 intézményvezető és 5 politikai személyiség vett részt. A résztvevők kérdőívet töltöttek ki, és mindenki igennel válaszolt arra a kérdésre, hogy hasznosnak találta-e a rendezvényt, valamint többen jelezték, hogy rendszeressé kellene tenni az ilyen jellegű találkozókat Udvarhelyen. A rendezvényt az 1–10-ig tartó skálán jól értékelték, az átlag 8,9 pont.
Utolsó frissítés: csütörtök, 2015 július 09
A fórumon tematikus kerekasztal-beszélgetésekre nyílt lehetőség több témában. Az Inkubátorház kerekasztal volt a legnépszerűbb a jelenlévők körében. Itt több részletet sikerült tisztázni a készülő beruházással kapcsolatban, és abban állapodtak meg a résztvevők, valamint Hargita Megye Tanácsának illetékesei, hogy július 14-én 10 órakor Székelyudvarhelyen, a Hargita Megyei Hagyományőrzési Forrásközpont székhelyén megbeszélést tartanak azokkal, akik jelezték, hogy részt vennének az inkubátorház működtetésében.
A Szakoktatás kerekasztalnál megbeszéltek nyomán az UKKSZ kijelölt egy felelőst, aki szeptember 15-ig konzultál cégekkel arról, milyen munkaerőre van szükségük, majd az említett dátum után Görbe Péter főtanfelügyelővel egyeztetnek erről, állapodtak meg a jelen lévő intézményvezetővel. Az ott elhangzott javaslat szerint a vállalkozói szervezeteknek készíteniük kellene egy csomagot, amellyel hozzájárulnak a szakoktatás fejlesztéséhez. Ennek tartalmaznia kellene többek között azt, hogy ők is részt vesznek a toborzásban, bekapcsolódnak a gyakorlati képzésbe, lehetőséget adva a diákoknak gyakorlatra a cégeknél, ösztöndíjas szerződéseket kötnének velük, leírást készítenének arról, hogy az általuk igényelt szakmában hogyan lehet érvényesülni, milyen fizetést és egyéb juttatásokat kap az a személy, aki azt a szakmát választja. Ezek alapján ősztől médiakampányt szerveznének a szakoktatás népszerűsítésére.
A Fiatalok alkalmazása és az Adó- és pénzügy kerekasztalnál több témát kibeszéltek, például a munkaügyi tanácsadás lehetőségét a Hargita Megyei Munkaerő-elhelyező Ügynökségnél (AJOFM), továbbá a végrehajtások, a cégek adósságátruházása, az inaktív cégek listája kérdéskörét is. A Pályázatok kerekasztalnál a pályázatok elbírálásának a pontozásától az EU-s pályázati lehetőségekig sok minden szóba került. Török Csaba, a kkv-minisztérium képviselője listát készített a vitás kérdésekről, és megígérte, hogy egy héten belül mindenkinek e-mailben megválaszolja azokat, továbbá meghívta az érdekelteket július 17-én Marosvásárhelyre, ahol jelen lesz a szaktárca államtitkára, és a minimis pályázatok kifizetéséről fognak konzultálni, itt lehet majd ezekre a pályázati kiírásokra módosító javaslatokat megfogalmazni.
A rendezvényen kihelyezett kapcsolatépítő asztal is megtelt a résztvevők cégeinek prospektusaival, ismertető anyagokkal, valamint vállalkozók és intézményvezetők névjegykártyáival. A jelenlevők kihasználták az alkalmat, és több intézményvezetővel, illetve politikussal konzultáltak az egyedi problémákról, megfogalmazva a javaslataikat is egy-egy gond megoldására.
Nagy György, az UKKSZ elnöke szintén sikeresnek találja a rendezvényt, és köszönetét fejezte ki a kezdeményezőknek.
– Az UKKSZ továbbra is partner a rendezvény folytatásában. Bízunk benne, hogy a megyei tanáccsal közösen tudjuk régiónkat fejleszteni – jelentette ki.
Fancsali Kálmán, a kkv-minisztérium Hargita megyei programtanácsadója a vállalkozóknak szóló pályázatok ismertetését is sikeresnek tartja.
– Sok vállalkozó, érdeklődő volt jelen, és a továbbiakban is fontosnak tartjuk az ilyen és ehhez hasonló tájékoztatókat – nyilatkozta.
Bíró Barna Botond, az Udvarhelyszéki RMDSZ ügyvezető elnöke szerint életképes elképzelések és javaslatok születtek az inkubátorház működtetésével kapcsolatosan és a szakoktatás terén.
– A találkozónak akkor lesz konkrét eredménye, ha a szakmai körök bevonásával továbbgondoljuk ezeket a javaslatokat, papírra vetjük, és megszerezzük mellé a közösség és a döntéshozók támogatását – fogalmazott.
Csíkszereda, 2015. július 9.
Tetszett ez a cikk?(0 Szavazat)51 megjelenítés