Sikeres volt az egészségügyi szűrőprogram Kányádon

(0 Szavazat)31 megjelenítés

Pénteken, szeptember 21-én vehettek részt utoljára Kányád község lakói az egészségügyi szűrővizsgálatokon, amely Hargita Megye Tanácsa, Jász-Nagykun-Szolnok megye, Kányád Község Polgármesteri Hivatala és a Jász-Nagykun-Szolnok Megyei Hetényi Géza Kórház szervezésében zajlott hétfőtől péntekig.

György Sándor, Kányád polgármestere köszönetet mondott a két testvérmegyének és a magyarországi kórház, valamint a helyi orvosok segítségének, hogy Kányádon szervezhették meg szűrőprogramot, amelyet nagy érdeklődéssel fogadtak a helyiek.

Bíró Barna Botond, Hargita Megye Tanácsának alelnöke a két megye közötti tartalmas kapcsolatról számolt be, amelynek egyik hozadéka ezen szűrőprogramok is. Mint mondta a szűrőprogram az Udvarhely-térségi településnek valóban hasznos. Hargita megye azon térségéről lévén szó, ahol a legtöbb kis település van szétszórtan egy ilyen lehetőséggel közelebb kerültek a lakók az egészségügyi szolgáltatásokhoz, fejtette ki az alelnök.

Piroska Miklós a Jász-Nagykun-Szolnok Megyei Közgyűlés elnöke először látogatott megyénkbe. A közgyűlés elnöke szintén megköszönte, hogy a két testvérmegye ebben a programban is együtt dolgozhatott és bizalmát fejezte ki, hogy a résztvevő orvosok is kedvet kaptak ehhez a munkához, így a jövőben is segíthetik a térség lakóit.

Dr. Lippai Norbert a Jász-Nagykun-Szolnok Megyei Hetényi Géza Kórház főigazgatója is a megyei önkormányzatok megköszönte a program létrejöttét az orvosoknak pedig azt, hogy sikeresen lebonyolították a vizsgálatokat.

A községben kardiológus, gyermekgyógyász, bőrgyógyász, neurológus, szemész, fogorvos és gyógytornász szakorvosok, illetve szakasszisztensek fogadták a négy nap alatt a község lakóit.

Az egészségügyi szűrőprogramot a Bethlen Gábor Alapkezelő Zrt. is támogatta.

Csíkszereda, 2018. szeptember 21.


[ Közéleti hírek ]

 

Álláshirdetések
Tematikus oldalak

Eseménynaptár
«2024, december»
hkscpsv
1
2345678
9101112131415
16171819202122
23242526272829
3031
FACEBOOK

Projektek

 

 

 

 

 

 

ENSIE

 

 

Network of Cities for Artistic Creation

European Day of Artistic Creativity

Creative Ideas Bank

 

VADKÁROK HARGITA MEGYÉBEN

Sürgősségi számok

Egységes segélyhívó szám:

112

 

Hargita Megye Tanácsának készenléti szolgálata a megyei utak hótalanítására:

0266 207 774