(0 Szavazat)40 megjelenítés
Örökségünk: a múlt és a jövő találkozása mottóval szervezik meg a IX. Székelyföld Napokat október 12-21. között Hargita, Maros és Kovászna megyei önkormányzatai kulturális intézményeikkel közösen. Az immár hagyományossá vált rendezvénysorozaton gazdag kulturális kínálat várja az érdeklődőket.
Utolsó frissítés: hétfő, 2018 október 08
A Sepsiszentgyörgyön tartott beharangozó sajtótájékoztatón a szervezők az esemény fontosságát, idei koncepcióját ismertették.
„Identitáserősítő céllal indítottuk a Székelyföldre kiterjedő eseménysorozatot, amely mára megizmosodott. Jó alkalmat teremt arra, hogy mi magunk is felfigyeljünk, rácsodálkozzunk értékeinkre, mert Székelyföld értéket adó térség 1000 éve Erdélyben és 100 éve Romániában” – fogalmazott Tamás Sándor, Kovászna Megye Tanácsának elnöke. Az esemény az önkormányzatok, kulturális intézmények és civil szervezetek együttműködésének is kiváló példája, lebontva az adminisztratív határokat a térségek között. Az elnök hozzátette: „Az egyik legnagyobb haszna az eseménynek a tartalmi rész mellett a mentalitásváltás, az előítéletek lebontása, az etnikai és térségi identitás erősítése. Ilyen típusú rendezvények kiválóan működnek Bukovinában, Barcaságban, Bodzavidéken és Dobrudzsában egyaránt.”
Kovászna megye 25 települése kapcsolódik be a Székelyföld Napokba, a programsorozat keretén belül idén is több mint ötven eseményre kerül sor. A szervezés során, az elmúlt évekhez hasonlóan, figyelmet fordítottak arra, hogy olyan kisebb településekre is eljuttassák azokat a programokat, ahol az év többi részében kevésbé van kulturális élet.
„Idén a Székelyföld Napok rendezvénysorozattal csatlakozunk a Kulturális örökség európai éve átfogó rendezvénysorozathoz. A különböző térségek természeti, vallási, kulturális értékeit vonultatjuk fel – mindezek meghatároznak minket egyénként és közösségként – ezekre irányítjuk a figyelmet. Sokszor még más vidéken élő magyarok sem értenek minket, székelyeket. Sőt a különböző székek székelyei sem mindig értik egymást. Ezért nemcsak a nem székelyekkel, hanem egymással is jobban megismertethetjük magunkat e rendezvénysorozat által. A jelen jogi keretek között is sokat tudunk tenni, ha akarunk, van kulturális autonómiánk, csak akarni és cselekedni kell! A programkínálat évről évre bővül, ez is bizonyítja a rendezvény létjogosultságát és szükségességét. A sokféle program összehangolása igazi kaláka, de a székelyföldi megyék közötti együttműködés folyamatos, nem csupán a közös rendezvények megszervezésére korlátozódik” – mondta Borboly Csaba, Hargita Megye Tanácsának elnöke.
„Már kilencedik alkalommal szervezzük meg a Székelyföld Napok rendezvénysorozatot, így már rendelkezünk annyi tapasztalattal, hogy mindig előbbre tudjunk lépni, és jobbítani tudjuk az együttműködést. Ez tükröződik a műsorfüzetben is. Jóval a rendezvény kezdése előtt elkészült a műsorfüzet, meg van az eredménye a több hónapos megfeszített munkának, és örülünk, hogy a programokat már tudjuk ajánlani a turisztikai egységeknek, a vendéglátósoknak. Idén a rendezvény tematikája a Kulturális örökség európai évére épül, ennek jegyében bemutatjuk természeti és kulturális értékeinket, programjainkkal segítünk felfedezni Székelyföldet. Még rengeteg a tennivaló Székelyföldért, de szívesen tesszük, hiszen, ahogy a közösségi médiában is hirdetjük, minket Székelyföld inspirál” – mondta Ferencz Angéla, a Hargita Megyei Kulturális Központ vezetője.
A Hargita megyei rendezvények közül kiemelkedő a VIII. Mária Út Konferencia, amelynek a helyszíne Csíksomlyó, és amely a vallási turizmusra, a zarándoklatra fekteti a hangsúlyt. A kulturális örökség évének jegyében Csíkszereda ad otthont október 12-én a székelyföldi Orbán Balázs-díj átadásának, de kiemelkedő a VIII. Székelyföldi Vadásznapok, amely Csíkszentdomokoson lesz megtartva. A festészet világnapja alkalmából műtermi látogatások lesznek Csíkszeredában, turisztikai értékeink ajánlása a vallásszabadság évének jegyében az unitáriusokhoz kötődő helyszíneket is felsorakoztatja. Márton Áron boldoggá avatásának égisze alatt a Márton Áron nyomában elnevezésű túra elvezet Csíkszentdomokosra a felújított Márton Áron Múzeumba. A Hagyományok Háza Hálózattal közösen szervezett Táncoló Székelyföld programjai mindhárom megyét átszövik. Nem maradnak el a gyerekprogramok sem, illetve Hargita megye jellegzetes, kiemelkedő programjai a szárhegyi és a szépvízi káposztavásárok. Udvarhely lesz a helyszíne a 6. Digitális Székelyföld Konferenciának, amely az önkormányzati képviselők és a szakemberek találkozási helye.
„Örvendünk annak, hogy közös erővel idén is sikerült megszervezni a Székelyföld Napokat. Ez a rendezvény több szempontból is fontos számunkra, egyrészt azért, mert mi székelyek meg kell tudjuk mutatni az értékeinket, hagyományainkat a mellettünk élőknek, de nem csak nekik, hanem a nagyvilágnak is, másrészt jó az, hogy ilyenkor mi is jobban odafigyelünk arra, hogy milyen értékeink vannak, és hogy legyünk büszkék ezekre” – hangsúlyozta Fülöp László Zsolt, Szováta polgármestere, aki a Maros megyei programokat ismertette a mai sajtótájékoztatón.
A Maros megyei programok egyik kiemelt rendezvénye idén a szovátai Tökfesztivál, amelynek fő attrakciója a sütőtök, a sütőtökből készült ízletes falatok és a tökből faragott utcai díszek. A fesztivál 3 napja alatt számos gasztronómiai és szórakoztató program várja a látogatókat. A Székelyföld Napok másik kiemelt rendezvénye az Erdélyi Magyar Hivatásos Néptáncegyüttesek találkozója, amelynek idén Marosvásárhely ad otthont. A rendezvény keretében Erdély mind az 5 hivatásos táncegyüttese saját előadással fog fellépni. Az említett programok mellett vásárok, kiállítások, koncertek, történelmi témájú előadások, filmvetítések, természeti túrák és sok más program várja még az érdeklődőket. A Maros megyei programok szervezésében a Maros Megyei Tanács mellett 16 partner szervezet, intézmények és civil szervezetek vesznek részt.
Az 5. Székelyföldi Grafikai Biennálé fontos részét képezi a Székelyföld Napoknak, melynek részleteit Imreh-Marton István, a Kovászna Megyei Művelődési Központ igazgatója ismertette. Meglátása szerint a három megye kulturális értékcseréjén túl kezdi kinőni székelyföldi határait az esemény, országos viszonylatban is egyre inkább bekapcsolódnak a kultúrakedvelők. A megnyitó ünnepségen október 13-án, Sepsiszentgyörgyön az 58 országból beérkezett közel 2300 alkotás közül a legjobb 300 kiállított mű lesz látható, továbbá sor kerül: Kamil KOCUREK, a 4. Székelyföldi Grafikai Biennálé fődíjasának egyéni kiállítására, valamint kiállítással egybekötött könyvbemutatóra Siklódi Zsolt képzőművész, a Grafikai Biennálé atyjának emlékére.
Az esemény részletes programja megtalálható a www.szekelyfoldnapok.ro honlapon.
Sepsiszentgyörgy, 2018. október 5.
Tetszett ez a cikk?(0 Szavazat)40 megjelenítés