Székelyföld közlekedési csomópontjává válhat Etéd község

Újra megszervezték a híres kőrispataki szalmakalap fesztivált

(0 Szavazat)34 megjelenítés

Sokadik alkalommal került megrendezésre Kőrispatakon a község védjegyévé vált szalmakalap fesztivál július 21-én. Az eseményen a község elöljárói mellett részt vett Borboly Csaba, Hargita Megye Tanácsának elnöke és Kolumbán Dávid megyei tanácsos is.

– Örömmel tölt el, hogy önerőből is látványos fejlesztéseket valósít meg a község. Nem csak hagyományainkat ünnepeljük meg évről évre ezen a fesztiválon, hanem általa a megyehatárokon jóval túlszárnyaló hírnévre tett szert a község, hisz, nincs ember, aki ne hallott volna még kőrispataki szalmakalap múzeumról és erről a színvonalas rendezvényről – mondta Kolumbán Dávid.

– Távlatos célokat kell megfogalmazni és kitűzni, melyek révén egy olyan jövőképet tudunk biztosítani az ifjúságnak, mely valós alternatíva a külföldi munkával szemben – hangsúlyozta Borboly Csaba és hozzá tette, hisz abban, hogy ha elvégződnek a szükséges fejlesztések és odafigyeléssel, közösen hasznosítódnak a térség értékei, akkor van, amiért itthon maradjanak, illetve hazatérjenek a fiatalok.

A megyeelnök elmondta, ha elkészül a Küsmöd-Sóvárad útszakasz, illetve Énlakát Székelypálfalván keresztül sikerül összekötni Székelyudvarhellyel, valamint uniós pénzből az Etéd-Atyha szakasz is elkészül, akkor Etéd község akár Székelyföld közlekedési csomópontjává is válhat.

– Örömmel tölt el, hogy ezt a célt prioritásként kezeli az udvarhelyszéki RMDSZ, hisz évtizedek keresztül volt a megye mostohagyermeke Etéd község – emelte ki Borboly Csaba, majd elmondta, Szőcs László, valamint Nagy Endre polgármesterek és csapatuk újra és újra példaértékű eredményeket mutatnak fel.

A megyeelnök arra bíztatta az egybegyűlteket, minél többen adjanak hangot a szóban forgó fejlesztések fontosságának.

Borboly Csaba köszöntőbeszéde itt, a helyszínen készült albuma pedig itt tekinthető meg.

Csíkszereda, 2018. július 22. 


[ Közéleti hírek ]

 

Álláshirdetések
Tematikus oldalak

Eseménynaptár
«2024, december»
hkscpsv
1
2345678
9101112131415
16171819202122
23242526272829
3031
FACEBOOK

Projektek

 

 

 

 

 

 

ENSIE

 

 

Network of Cities for Artistic Creation

European Day of Artistic Creativity

Creative Ideas Bank

 

VADKÁROK HARGITA MEGYÉBEN

Sürgősségi számok

Egységes segélyhívó szám:

112

 

Hargita Megye Tanácsának készenléti szolgálata a megyei utak hótalanítására:

0266 207 774