Összefognak a közintézmények és a magánszféra az esemény sikeressége érdekében
(1 Szavazat)95 megjelenítés
Június 1-jén, romániai látogatása alkalmával, a csíksomlyói Nyeregben misézik Ferenc pápa. A történelmi eseményre helyi és országos szinten is készülnek, önkormányzatok, a lakosság, a vendéglátósok, a különböző intézmények, és természetesen a papság.
Utolsó frissítés: péntek, 2019 február 08
A látogatás programját a Vatikán véglegesíti és közli ki, ez egyelőre még nem ismert, de az eddigi előkészületekről sajtótájékoztatón számoltak be a csíkszeredai megyeházán február 8-án a Gyulafehérvári Főegyházmegye szervezőbizottságának tagjai, dr. Bodó Márta és ft. prof. dr. Oláh Zoltán kanonok, Tánczos Barna szenátor, Borboly Csaba, Hargita Megye Tanácsának elnöke és Füleki Zoltán, Csíkszereda alpolgármestere.
A szervezőbizottság tagjai fontosnak nevezték, hogy a sajtó megfelelően tájékoztassa a lakosságot a pápalátogatás programjáról. A végső programot majd a Szentszék közli, ez még nem ismert, egyelőre annyit tudni, hogy június 1-jén mintegy öt órát fog Ferenc pápa Csíksomlyón tartózkodni a zarándokok körében. Nagy az érdeklődés a sajtó részéről az esemény iránt nemcsak belföldről, hanem külföldről is, az újságíróknak az akkreditációt az Államelnöki Hivatal fogja adni, ezek kiosztását hat héttel a pápalátogatás előtt kezdik el. Az erdélyi felekezetek vezetői meghívást kapnak az eseményre, a végleges program kíséretében, ismertették a Gyulafehérvári Főegyházmegye képviselői, akik a szervezésben nyújtott segítséget megköszönték főként Borboly Csabának, Tamás Sándornak, Kovászna Megye Tanácsa elnökének, Péter Ferencnek, Maros Megye Tanácsa elnökének és Ráduly Róbert Kálmánnak, Csíkszeredai polgármesterének.
A pápalátogatást előkészítő sajtóbizottság teljes sajtóközlemény itt olvasható:
https://romkat.ro/2019/02/08/sajtotajekoztatot-tartottak-a-papalatogatasrol/
Tánczos Barna úgy fogalmazott, mindannyiunk számára Istentől megáldott napok lesznek, és ez a történelmi esemény óriási kihívás elé állítja a közösséget. Itt az alkalom, hogy magyarországi testvéreinknek sok mindent visszaadjunk abból a szeretetből, amit az elmúlt években tőlük kaptunk. A hagyományos szálláshelyek már foglaltak, mondta, de meg kell szervezni a zarándokok elszállásolását és a közlekedést, olyan zarándokszállásokat kell kialakítani, ahol megfelelőek lesznek a standart higiéniai és étkeztetési körülmények. A szenátor felhívással fordul minden intézményhez és magánszemélyhez a zarándokok igényeinek biztosítása érdekében, mint hangsúlyozta, ebben oroszlánrészt kell vállalniuk az önkormányzatoknak is.
Szintén kihívásnak nevezte Csíkszeredában és környékén megoldani az elszállásolást és a parkolást Füleki Zoltán is, aki arra kéri a magánvállalkozókat, hogy segítsenek ezekben, tegyenek szabaddá az eseményre egy gyárudvart a parkoláshoz stb. Továbbá nagy kihívás lesz a takarítás a városban, az egészségügyi ellátás, az elsősegélynyújtás biztosítása, de elindították a szükséges lépéseket az érsekséggel, Hargita Megye Tanácsával, a szomszédos megyékkel és a környező településekkel közösen, és helyt tudnak majd állni a nagyszabású eseményen, hangsúlyozta Csíkszereda alpolgármestere.
Most tudják megszervezni Székelyföld legnagyobb kalákáját, és minden családra számítanak, fogalmazott Borboly Csaba. Itt az alkalom, hogy megmutassuk térségünk értékeit, hitünket és vendégszeretetünket. Több éves munka eredménye a pápa csíksomlyói látogatása, ezért köszönet a Gyulafehérvári Római Katolikus Érsekségnek és a teljes papságnak, Magyarország Kormányának, a Román államnak - hiszen egy jó román-magyar együttműködésre volt szükség -, valamint Kelemen Hunornak, az RMDSZ szövetségi elnökének, amiért közbenjártak azért, hogy ez a látogatás létrejöhessen. Korábban, a felcsíki kórusok októberi, közel félezer fős római zarándoklat alkalmával már megmutatták, hogy mennyire várják a pápát. Megkezdték a felkészülést, mondta a megyeelnök, a cél az, hogy minél több vendég maradjon a térségben a pápalátogatástól a pünkösdi búcsúig, illetve a későbbiekben is visszatérjenek hozzánk. Ebben az időszakban színes programkínálattal várják a vendégeket, erre a periódusra időzítik a Hargitai Megyenapokat, kiterjesztve a kínálatot a szomszédos megyékre is. A Visit Hargita telefonos applikáció minden fontos információt – szálláshelyek, látnivalók, programok – tartalmaz, illetve sok zarándokot várnak a Mária Úton. Hargita Megye Tanácsának elnöke egy felhívást is megfogalmazott: minden település készítsen egy székely kaput a pápalátogatás alkalmából, hogy az mindig emlékeztessen a történelmi eseményre. Térségünk nemzetközi figyelmet fog kapni, hangsúlyozta, amikor felfigyelnek sajátos helyzetünkre, gondjainkra, , az itteni lehetőségekre és arra, hogy bemutassuk, Székelyföld igenis létezik, még ha egyesek ezt el is vitatják, erre megfelelően fel kell készülni. A megyei tanács és alintézményei is készülnek a rendezvényre – főként a csíkszeredai megyei kórház, a hegyimentő közszolgálat – a vendégek biztonsága érdekében, tette hozzá Borboly Csaba, és arról biztosította a jelenlevőket, hogy Székelyföld, Hargita megye, Csíkszereda jó házigazdája lesz a rendkívüli eseménynek.
A sajtótájékoztatóról készült videóbejegyzés alább tekinthető meg:
https://www.facebook.com/borbolycsaba/videos/1671209129646596/
Csíkszereda, 2019. február 8.
Tetszett ez a cikk?(1 Szavazat)95 megjelenítés