Szórványturnéra indul a Hargita Nemzeti Székely Népi Együttes

(0 Szavazat)33 megjelenítés

Hargita Megye Tanácsa Összetartozunk közösségépítő programjának részeként szeptember 30-án szokásos évi szórványturnéjára indul a Hargita Nemzeti Székely Népi Együttes, és egybeköti körútját az egyik legfontosabb rendezvényével, a Hagyaték Mezőségi Népzene- és Néptánctalálkozóval. Az összetartozás, az identitástudat megerősítése Székelyföldön is fontos, de leginkább olyan vidékeken van szükség rá, ahol a magyarság szórványban él. 

Az Összetartozunk közösségépítő szórványprogram egyik célja segíteni a szórványban élő magyarságot népi hagyományai megőrzésében, felkutatásában, felelevenítésében, és ezáltal a nemzeti identitása megőrzésében és megerősítésében.

Az 1990-től Csíkszeredában hivatásos együttesként működő Hargita Nemzeti Székely Népi Együttes 1995-ben szórványmissziót vállalt, arra törekszik, hogy évente legalább egyszer előadásával eljusson olyan szórványtelepülésekre, ahová ritkán vagy egyáltalán nem jutnak el hivatásos együttesek, ahol a magyarságnak a szórványsors jutott osztályrészül a történelmi viszontagságok következtében. Bebizonyosodott, hogy a magyar kultúra, nyelv és hagyomány ezeken a vidékeken határozottabban igényli a segítséget és a törődést értékeinek megőrzése érdekében.

Az idei turné során Somkeréken, Besztercén, Bálványosváralján és Magyardécsében láthatja a közönség a Hargita együttes előadását.

A szórványturné programja:
- Szeptember 30-án, szerdán 19 órától a Magyaroké című előadás a somkeréki kultúrotthonban. Az előadásra autóbusz indul 17 óra 30 perckor a vicei katolikus templom előtti térről, és 18 óra 30 perckor a bethleni református templom melletti parkolóból. 
- Október 1-jén, csütörtökön 18 órától a Magyaroké című előadás a Besztercei Szakszervezetek Művelődési Házában.
- Október 2-án, pénteken 19 óra 30 perctől a Magyaroké című előadás a  bálványosváraljai kultúrotthon. Az előadásra autóbusz indul 18 óra 30 perckor a dési kispark parkolójából.
- Október 3-án, szombaton egész napos program Magyardécsében a XX. Hagyaték Mezőségi Népzene- és Néptánctalálkozón.

Kedvezményes jegyek elővételben Besztercén az RMDSZ irodában, Bethlenben az EMNT irodában, Désen a városi könyvtárban vásárolhatók.

A turné támogatói: Hargita Megye Tanácsa, Hargita Megyei Hagyományőrzési Forrásközpont, Nemzeti Kulturális Alap.

Csíkszereda, 2015. szeptember 29.


[ Közéleti hírek ]

 

Álláshirdetések
Tematikus oldalak

Eseménynaptár
«2026, november»
hkscpsv
1
2345678
9101112131415
16171819202122
23242526272829
30
FACEBOOK

Projektek

 

 

 

 

 

 

ENSIE

 

 

Network of Cities for Artistic Creation

European Day of Artistic Creativity

Creative Ideas Bank

 

VADKÁROK HARGITA MEGYÉBEN

Sürgősségi számok

Egységes segélyhívó szám:

112

 

Hargita Megye Tanácsának készenléti szolgálata a megyei utak hótalanítására:

0266 207 774