Taekwondo-kupa a Csíki Titánok szervezésében

(1 Szavazat)182 megjelenítés

Első alkalommal szervezi meg az idén alakult Csíki Titánok Sport Klub a taekwondo-kupáját szombaton, július 11-én a csíkszeredai József Attila Általános Iskola sportcsarnokában. A 10 órától kezdődő eseményre minden érdeklődőt szívesen várnak, a bemutató versenyt megelőzően átadják a felszereléseket, melyhez Hargita Megye Tanácsa a sportpályázati kiírásán keresztül 8632 lejjel járult hozzá.

Közel 50 titán erősíti jelenleg a klubot, melyet négy tapasztalt sportoló alapított azzal a céllal, hogy fejlessze és népszerűsítse térségünkben az olimpiai sportágat. A hétvégi kupa ugyanakkor hozzájárul a sportolók felkészítéséhez a 2015-ös versenyidőszakra.

Az újonnan alakult klub már számos eredménnyel büszkélkedhet: két harmadik helyezés az országos bajnokságon, Dombi Gyula második helyezést ért el az idén márciusban Budapesten rendezett Nemzetközi ITF (International Taekwondo Federation) versenyen, valamint a múlt hónapban Nagyváradon rendezett szintén nemzetközi megmérettetésen Dombi Gyula és Dombi Bea ezüstéremmel térhettek haza, melyet ITF és WTF (World Taekwondo Federation) kategóriában szereztek.

A Csíki Titánok Sport Klub továbbra is várja gyerekek jelentkezését. Az edzések időpontjai:

4–9 éves korosztály: szerda–péntek 18 órától;

+ 10 évesek: szerda–péntek 19 órától;

felnőtt korosztály: hétfőn 19 órától.

 

Csíkszereda, 2015. július 9.


[ Közéleti hírek ]

 

Álláshirdetések
Tematikus oldalak

Eseménynaptár
«2026, november»
hkscpsv
1
2345678
9101112131415
16171819202122
23242526272829
30
FACEBOOK

Projektek

 

 

 

 

 

 

ENSIE

 

 

Network of Cities for Artistic Creation

European Day of Artistic Creativity

Creative Ideas Bank

 

VADKÁROK HARGITA MEGYÉBEN

Sürgősségi számok

Egységes segélyhívó szám:

112

 

Hargita Megye Tanácsának készenléti szolgálata a megyei utak hótalanítására:

0266 207 774