Támogatás Csík-térségi egyházi épületek felújítására

Hit és a nemzeti kincs együtt

(0 Szavazat)84 megjelenítés

Összesen közel másfél millió lejt hagyott jóvá a Csík-térségi történelmi egyházak templomainak és egyéb ingatlanjainak felújítására, építésére Hargita Megye Tanácsa döntéshozó testülete április 25-i, Bögözben tartott soros havi ülésén. A román törvényeknek megfelelően bejegyzett Hargita megyei történelmi egyházak február 25-ig pályázhattak, és az elbírálás nyomán a csíki történelmi egyházak több mint 30 ingatlanjának felújításához vagy építéséhez járult hozzá a megyei tanács.

Erről tartott sajtótájékoztatót Borboly Csaba, Hargita Megye Tanácsának elnöke április 29-én, pénteken a felújítás alatt álló csobotfalvi Szent Péter és Pál templomban Tamás József római katolikus segédpüspökkel, Kovács Attila plébánossal, valamint Gecző Tibor és Timár Imre egyháztanácsossal együtt. A megyeelnök felsorolta, mire lehetett pályázni: a templomok és más egyházi épületek építésén vagy felújításán kívül fűtésrendszerek kiépítésére a templomokban, harangok automatizálására, toronyórák javítására, ravatalozók építésére és felújítására, valamint gyermektáborozó helyek építésére, felújítására. A csobotfalvi templom munkálataira 100 ezer lejt utaltak ki,  és ugyanennyit a csíkszentkirályi kápolna, valamint a madéfalvi Szent Anna-kápolnára. (Mellékeltük a Csík-térségi támogatások listáját.)

Borboly Csaba szerint az egyházi élet mellett a templomok turisztikai vonzerőt is jelentenek, ami pénzt hoz a térségnek, és nem utolsósorban a szülőföldhöz kötődést erősítik a fiatalokban. Ez utóbbiért, illetve az egyházak családközpontú közösségépítéséért fontosak a táborozóhelyek is, tette hozzá. Az elöljáró ezúton is megköszönte a térség papságának és egyháztanácsainak a kitartó, szívós munkát, mivel rengeteg odafigyelést és energiát igényel egy-egy építés vagy felújítás. Megemlítette azt is, hogy a bögözi kihelyezett ülésen az egyházi együttműködési programra is előirányoztak pénzösszeget, 120 ezer lejt, amelyből ifjúsági rendezvények, zarándokprogramok és táborok, ökumenikus találkozók, egyházi vonatkozású évfordulós ünnepségek, valamint szociális és családsegítő programok szervezését támogatják.
– A székelyföldi társadalomban a legelfogadottabb intézmény az egyház, és velük összefogva a közintézmények hatékonyabb munkát tudnak végezni – jelentette ki a megyeelnök.

Tamás József segédpüspök elmondta, hogy nagy szükség van a felújításokra, rengeteg régi templomot kell karbantartani, ami azért is fontos, mert nemzeti örökségekről van szó. Megjegyezte: más megyékkel összehasonlítva az egyház a legtöbb támogatást Hargita megyében kapja.

Kovács Attila plébános közölte, hogy a most kapott támogatásból elkészül a burkolat, a nyílászárók és a padok. A többi hátramaradt munkálatot, mint a villamosság és a fűtésrendszer beszerelése, önerőből végzik el, és a pünkösdi búcsúig el szeretnének készülni a felújítással. Emlékeztetett arra, hogy a megyei tanács korábban is, a kezdetektől támogatta a renoválást.

A Hargita Stúdió kapcsolódó videója megtekinthető itt: https://www.facebook.com/borbolycsaba/videos/vb.215328865181171/978826282164755/?type=2&theater

Csíkszereda, 2016. április 29.


[ Egyházi hírek ]

 

Álláshirdetések
Tematikus oldalak

Eseménynaptár
«2024, december»
hkscpsv
1
2345678
9101112131415
16171819202122
23242526272829
3031
FACEBOOK

Projektek

 

 

 

 

 

 

ENSIE

 

 

Network of Cities for Artistic Creation

European Day of Artistic Creativity

Creative Ideas Bank

 

VADKÁROK HARGITA MEGYÉBEN

Sürgősségi számok

Egységes segélyhívó szám:

112

 

Hargita Megye Tanácsának készenléti szolgálata a megyei utak hótalanítására:

0266 207 774