Tárlat a szárhegyi alkotótáborok terméséből

Újabb kiállítás a Megyeháza Galériában

(0 Szavazat)42 megjelenítés

A tavalyi alkotótáborok anyagából nyílt kiállítás április 6-án, péntek délután a Megyeháza Galériában. Az érdeklődők azokból a munkákból tekinthetnek meg válogatást, amelyek az elmúlt év művészeti táboraiban születtek. 

A tárlatot Kolcsár Béla, a Gyergyószárhegyi Kulturális és Művészeti Központ vezetője és Ferencz Zoltán művészeti vezető nyitotta meg.

Ferencz Zoltán, a kiállítás kurátora elmondta, a munkák nagy részét a 2017-es év terméséből válogatta, ugyanakkor pár 2016-os munka is részét képezi.

– Azt szeretnénk bemutatni, hogy mi az, amit jelen pillanatban a kastélyból való kiköltözés után négy évvel Szárhegy képvisel. Úgy próbáltam összeállítani ezt az anyagot, hogy ha valaki bejön, megnézi, jöjjön le neki, hogy mit képviselünk most szakmailag – fogalmazott Ferencz Zoltán.

Ugyancsak a kiállítás részét képezik azok a természetművészeti munkák, amelyek egy szerencsés találkozásnak köszönhető, egy világméretű projektnek lehettek részesei.

– A koreai szervezők a világ összes kontinensén megszervezik a projektet, amelynek tavaly Európa, és azon belül Szárhegy volt az egyik helyszíne. Minket kértek fel, hogy legyünk partnerek – hangsúlyozta a művészeti vezető.

A kiállítás április 18-ig a nap huszonnégy órájában megtekinthető Hargita Megye Tanácsa épületében.

Fotók a kiállítás megnyitóról:

https://www.facebook.com/pg/Megyehaza.Galeria/photos/?tab=album&album_id=978977038933373

Csíkszereda, 2018. április 7.


[ Kulturális hírek ]

 

Álláshirdetések
Tematikus oldalak

Eseménynaptár
«2024, december»
hkscpsv
1
2345678
9101112131415
16171819202122
23242526272829
3031
FACEBOOK

Projektek

 

 

 

 

 

 

ENSIE

 

 

Network of Cities for Artistic Creation

European Day of Artistic Creativity

Creative Ideas Bank

 

VADKÁROK HARGITA MEGYÉBEN

Sürgősségi számok

Egységes segélyhívó szám:

112

 

Hargita Megye Tanácsának készenléti szolgálata a megyei utak hótalanítására:

0266 207 774