(0 Szavazat)10 megjelenítés
„A szeretetből vállalt lelkes munka építi a lelket” – írja Böjte Csaba, és ezt valóban megtapasztalhattunk Gyimesfelsőlokon, 2019. július 15-19. közötti időszakban megszervezett Tehetségek Táborában, ahol a résztvevő gyerekek a múlt tanév során bebizonyították, hogy a nagyon jó minősítés megszerzése mellett számos programban lelkes munkát vállaltak, különféle versenyeken vettek részt, edzésekre jártak vagy hangszereken tanultak játszani, mesélve, énekelve vagy rajzolva vitték hírét a Gyimesvölgyének.
Utolsó frissítés: péntek, 2019 augusztus 09
Számukra szervezte meg a tábort jutalomként a Gyimesfelsőloki Ifjúsági és Közművelődési Egyesület, lehetőséget nyújtva a meglévő tudásuk fejlesztésére, de a szórakozásra, jókedvre, mókázásra is. És épült a tábor során a lélek is, a közösség is. Ezúton szeretnénk megköszönni a támogatást a Hargita Megye Tanácsának, a Gyimesfelsőloki Polgármesteri Hivatal munkatársainak, a Gyimesfelsőloki Községi Könyvtárnak munkatársának, és az egyesület önkénteseinek, hogy lehetővé tették ennek a gyümölcsöző tábornak a megszervezését.
Tetszett ez a cikk?(0 Szavazat)10 megjelenítés