Az értékek digitalizációján múlik, hogy a holnap gyermekei mit fognak látni abból, ami ma még megvan
(0 Szavazat)106 megjelenítés
– Feladatunk az őseinktől kapott örökség megőrzése és szebbé tétele mellett a jelen értékeinek megóvása is, hogy továbbadhassuk a következő generációnak, mert ami ma még megvan, az az évek elteltével már nem lesz ugyanolyan, vagy akár eltűnik, ezért digitalizálni kell őket a rendelkezésünkre álló modern eszközökkel. Az értékek – legyenek azok kulturális vagy természeti értékek – digitalizációja egy mód, amellyel hozzájárulhatunk ahhoz, hogy Európa erősebb legyen, mert a közös értékek összekovácsolnak minket. Továbbá a digitalizáció abban is segít, hogy hiteles képet kapjanak a kutatók az adott térségről – foglalta össze Biró Barna Botond, Hargita Megye Tanácsának alelnöke a CD-ETA – „Collaborative Digitization of Natural and Cultural Heritage” európai uniós projekt lényegét azon a találkozón, amelyet a projekt keretében helyi érintetteknek szerveztek március 30-án a csíkszeredai megyeházán. A témakör a természeti értékek és múzeumok, galériák örökségének digitalizációja volt.
Utolsó frissítés: péntek, 2017 március 31
Görögországban lézeres radarokkal feltérképezik a hajóroncsokat, majd 3D-s nyomtatóval kinyomtatják a képeket, hogy azután is láthatók legyenek, hogy a korrózió megrongálta, vagy eltüntette őket. Szlovéniában a természeti és kulturális örökséget százszázalékosan digitalizálták, és minden értéknek megvan a gazdája, akár egy fának is, amelyre vigyáznia kell, akire rábízták, tudtuk meg Fekete Örstől, a Hargita Megyei Hegyi- és Barlangimentő Közszolgálat vezetőjétől, aki amúgy a Valenciában szervezett partnertalálkozóról beszélt a rendezvényen. Chiorean Adrian projektmenedzser-asszisztens kiemelte, nekünk is vannak értékeink, de nincsenek meg a megfelelő eszközeink, hogy ezeket megismertessük és népszerűsítsük.
Simon László, a Hargita Megyei Hegyi- és Barlangimentő Közszolgálat barlangimentő csapatának technikai vezetője a barlang- és természetvédelemről beszélt, bemutatva a barlangok állat- és növényvilágát. A találkozó második felében Kováts Szidónia, a Kováts István Fotóarchívum Egyesület ügyvezetője azon fényképgyűjtemény digitalizálási folyamatát részletezte, amely négy generáció óta a családjuk tulajdonában van. Sándor Edit csíkszentdomokosi könyvtáros az általa összegyűjtött fényképekről és azok történeteiről mesélt, Czimbalmos Attila, a Gyergyószárhegyi Kulturális és Művészeti Központ vezetője pedig a központ gyűjteményéből készült virtuális tárlatról tartott előadást. Utóbbi kiemelte: a folytonosságon van a hangsúly, mert ami régen még a technika csúcsa volt, azt ma már nem tudjuk használni, ezért fontos a folyamatos frissítés. Végül Salló Szilárd néprajzkutató, a Hargita Megyei Hagyományőrzési Forrásközpont munkatársa Hargita megyei tájházakról, néprajzi gyűjteményekről beszélt, javasolta, hogy a turisztikai irodák népszerűsítsék a tájházakat, és szervezzenek látogatásokat a turisták számára.
A CD-ETA projektnek, amelyben Hargita Megye Tanácsa partnerként vesz részt, célja az értékek digitalizálása, valamint nyugat-európai uniós országokból a jó technikák megfigyelése és alkalmazása a megyében. Zonda Erika projektmenedzser kifejtette: ahol a törvény szabályozza a digitalizálást, ott sokkal előbbre tart a digitalizációs folyamat. Kifejtette, azt szeretnék elérni a projekt révén, hogy itt is legyenek megfelelő jogszabályok a digitalizálási tevékenységre vonatkozóan, valamint finanszírozási programok, amelyek segítségével meg lehet vásárolni a performáns eszközöket, és képzéseket lehet szervezni a szakembereknek, hogy a térségben mindenütt szakszerűen elindulhasson a digitalizálási folyamat. Hozzátette, reméli, hogy a projekt segítségével hagynak valamit maguk után, nemcsak azt, amink jelenleg van, hanem azt is, amit ránk hagyott az előző nemzedék.
Csíkszereda, 2017. március 30.
Tetszett ez a cikk?(0 Szavazat)106 megjelenítés