Több intézmény fűtését biztosító kazánt adtak át Csomafalván

Közösségi terek nélkül nincs közösség

(0 Szavazat)62 megjelenítés

Csomafalva jó irányban halad – hangzott el megyei elöljárók részéről január 11-én a helyi Köllő Miklós Általános Iskola kazánjának átadási ünnepségén. A berendezés több intézményt fűt: a kultúrotthont, a sportcsarnokot, a polgármesteri hivatalt, az iskolákat, a rendőrséget és a turisztikai központot. Hargita Megye Tanácsa a tartalékalapjából 244 ezer lejjel támogatta a beruházást. Borboly Csaba megyeelnök példaértékűnek nevezte, hogy mindez kalákában valósult meg, helyi és megyei közreműködéssel, és hogy a kazánt a megyében gyártották, valamint helyben előállított tüzelőanyaggal üzemeltetik.

– A kazánnak nagyon fontos szerepe van abban, hogy a közösség többet legyen együtt. Közösségi terek nélkül nem létezhet közösség. Azt a pénzt, amit év elején Bukarestből nem sikerült megszerezni, az év második felében a megyei tanács előteremtette, és jó helyre került – nyilatkozta Borboly Csaba.

Márton László Szilárd polgármester szerint úgy kezdődik ez az esztendő, ahogyan a tavalyi véget ért, ugyanis év vége felé sokasodtak azok a rendezvények, amelyeken a helybéliek együtt örülhettek egy-egy sikernek, egy-egy munkálat befejezésének.

– Most ismét örvendhetünk egy közös eredménynek, hiszen tavaly kértük a megyei tanácsot, hogy a kazánt tudjuk kicserélni, és mostanra sikerült ennek a kérésnek eleget tenni – mondta a községvezető.

Barti Tihamér alelnök úgy látja, Csomafalvának az elmúlt időszakban eléggé szerencsés időszaka volt, nem utolsósorban azért, mert Bende Sándor megyei tanácsos, területi RMDSZ-elnök, valamint Bege Károly megyei tanácsos napirenden tartotta a község ügyeit.

– Örvendek, hogy itt jó csapat van, amelynek tagjai kiválóan tudnak együtt dolgozni. A megyei tanács igyekezett segíteni több ízben is, például a villamosítás terén. Abban is támogatást nyújtottunk, hogy a sípályához eljusson a vezetékes villanyáram, továbbá Bukarestben előterjesztettük a víztisztító állomás megépítésének kérelmét, amely egymillió lejes beruházás lesz. Ez a sok apró odafigyelés mind hozzájárul ahhoz, hogy a település fejlődjön – jelentette ki az alelnök.

Bege Károly megyei tanácsos azt kívánta, hogy azokban az épületekben, amelyeket a kazán ellát, minél több tevékenység legyen, a turisztikai központ sok turistát lásson el információval, az iskolában eredményes tevékenység, a hivatalban pedig eredményes munka folyjon.

Az ünnepi esemény végén Ferencz Antal plébános megáldotta a létesítményt, Csata Ágnes és Csata Gyöngyvér pedig népdalokat énekelt. Jelen volt Székely Zsolt, a Rozmaring Kft. tulajdonosa is, aki a kazánt készítette.

Csíkszereda, 2016. január 11.


[ Közéleti hírek ]

 

Álláshirdetések
Tematikus oldalak

Eseménynaptár
«2026, november»
hkscpsv
1
2345678
9101112131415
16171819202122
23242526272829
30
FACEBOOK

Projektek

 

 

 

 

 

 

ENSIE

 

 

Network of Cities for Artistic Creation

European Day of Artistic Creativity

Creative Ideas Bank

 

VADKÁROK HARGITA MEGYÉBEN

Sürgősségi számok

Egységes segélyhívó szám:

112

 

Hargita Megye Tanácsának készenléti szolgálata a megyei utak hótalanítására:

0266 207 774