Több mint 180 egyházi ingatlanra adott támogatást idén Hargita Megye Tanácsa

Évértékelő beszélgetést szerveztek a Hargita megyei felekezetek vezetőivel

(0 Szavazat)119 megjelenítés

Az együttműködés eredményeit ismertették azon az évértékelő rendezvényen, amelyet a megye felekezeteinek vezetőivel közösen tartott Hargita Megye Tanácsa december 14-én, hétfőn a csíkszeredai megyeházán. A 2015-ös év során az egyháztámogatási program révén a megyei tanács több mint 180 egyházi ingatlan felújításához, építéséhez járult hozzá, továbbá az egyházi együttműködési program részeként közösségépítő tevékenységeket támogatott, mint például a Csíksomlyói Ifjúsági Találkozó vagy a nagygalambfalvi református parókia által szervezett interetnikus tábor. 

Ezenkívül a műemlékes pályázati program által idén is támogatást biztosított a megyei épített örökség megőrzésére, így 17 műemlék felújítása valósult meg. Borboly Csaba megyeelnök szerint az idei együttműködésnek számos kézzelfogható eredménye van, amelyek közül be is mutatott néhányat a résztvevőknek. Mint ismertette, a megyei tanács támogatásával valósult meg a székelykeresztúri református kultúrotthon, a kászonújfalvi templom és plébánia, a csíkkozmási templom, a kissolymosi ravatalozó felújítása. Az egyházzal való együttműködés nem merült ki csupán épületek restaurálásában, de más projektekben is számíthatott a megyei tanács a segítségükre, mint a román nyelv oktatása, a szakképzés népszerűsítése.

– Vannak problémás területek, ahol az önök szavának nagyobb súlya van, ilyen például a szakoktatás. Köszönöm az együttműködést, és az elkövetkező időszakban is kérem a segítségüket, valamint szívesen várom a visszajelzéseiket, javaslataikat – mondta Borboly Csaba.

Barti Tihamér, a megyei tanács alelnöke számára az egyház képviselőivel való együttműködés feltöltődést jelent. Megköszönte a segítséget abban, hogy a közösen képviselt ügyeket érthetőbben át tudták adni a közösségeknek.

Az évértékelőn Farkas Enikő, a megyei tanács munkatársa a jelenlévőkkel egy pályázati lehetőséget ismertetett, a 2014–2020-as Regionális Operatív Program 5. prioritású tengelyét. Az említett program kulturális örökségek megőrzésére, védelmére, fejlesztésére, műemlékek, beltéri festmények restaurálására, turisztikai népszerűsítésre vonatkozik. Zonda Erika vezérigazgató kifejtette, hogy egyre több egyházközösség él a pályázati lehetőségekkel, és további pályázásra buzdította a résztvevőket.

Tamás József püspök egy idézettel köszönte meg a megyei tanács eddigi támogatását: „Legyen áldott a kéz, amely ad!”

A kiértékelő rendezvény a Codex régizene-együttes előadásával zárult.

Csíkszereda, 2015. december 14.


[ Egyházi hírek ]

 

Álláshirdetések
Tematikus oldalak

Eseménynaptár
«2024, december»
hkscpsv
1
2345678
9101112131415
16171819202122
23242526272829
3031
FACEBOOK

Projektek

 

 

 

 

 

 

ENSIE

 

 

Network of Cities for Artistic Creation

European Day of Artistic Creativity

Creative Ideas Bank

 

VADKÁROK HARGITA MEGYÉBEN

Sürgősségi számok

Egységes segélyhívó szám:

112

 

Hargita Megye Tanácsának készenléti szolgálata a megyei utak hótalanítására:

0266 207 774