Miért segítik az egyházat?
(0 Szavazat)64 megjelenítés
Jakab Lajos vágási plébános kezdeményezésére és Hargita Megye Tanácsa 20 ezer lejes támogatása révén sikerült restaurálni a bétai római katolikus templom több mint százéves orgonáját. A Jézus Szíve tiszteletére felszentelt templomban vasárnap, április 17-én hallhattak újra orgonajátékot a hívek. Az orgona sokkal régebbi, mint a templom. A hangszer 1898-ból származik, korábban a vágási híveket szolgálta, majd 1974-ben a bétai lakosok önzetlen segítségével megépülhetett az orgonának helyet adó templom, ahová 1991-ben szállították. A restaurálást a székelyudvarelyi Papp Zoltán orgonajavító végezte mintegy két hónap alatt, nevéhez több mint húsz templomi hangszer felújítása kötődik.
Utolsó frissítés: hétfő, 2016 április 18
A szentmisét Dániel Ernő András, Nyikómalomfalva plébánosa tartotta, amelyet a bétai gyermekek ünnepi műsora előzött meg. A szentmisén részt vett a helyi elöljárókon és lakosokon kívül Jakab Lajos vágási plébános, Farkas Mózes, Bögöz község polgármestere, Szilágyi Ferenc alpolgármester, Borboly Csaba, Hargita Megye Tanácsa elnöke és Tóásó László megyei tanácsos. Az orgonát restaurátora, Papp Zoltán szólaltatta meg.
Jakab Lajos plébános köszönetet mondott Hargita Megye Tanácsának az egyházi programokkal vállalt értékmentő szerepért.
– Amikor köszönetemet fejezem ki Hargita Megye Tanácsának a kapott segítségért, megfogalmazódik a kérdés bennem és minden szociális érzékkel bíró emberben: miért segítik az egyházat, amikor annyi súlyos gond van szociális téren is? Az egyház kultúrát is adott és tartott fenn, mely kultúra átsegített a nehéz időkön. A keresztény családkultúra ösztönöz a nemzetfenntartó és megmaradó szellem kialakítására. A vallás védelme nemzeti megmaradásunk záloga. Ezekre gondoltam, amikor kértem és elfogadtam a megyei tanács segítségét – hangsúlyozta Jakab Lajos hozzátéve, hogy egyeztetve más megyei kollégáival azt állapíthatta meg: Hargita Megye Tanácsa nyújt a legtöbb támogatást az egyházaknak.
Csíkszereda, 2016. április 17.
Tetszett ez a cikk?(0 Szavazat)64 megjelenítés