Több téren is támogatná Hargita Megye Tanácsa a juhtenyésztők tevékenységét

A csíkszeredai megyeházán tartott gyűlést a Hargita megyei juhtenyésztők egyesülete

(0 Szavazat)48 megjelenítés

A Hargita megyei juhtenyésztők egyesületének január 26-i gyűlésén számos aktuális témakör kapcsán egyeztettek az egyesület tagjai Borboly Csaba, Hargita Megye Tanácsának elnökével, Becze István megyei tanácsossal és Hargita Megye Tanácsának illetékes kollégáival.

A jelenlevők egyetértettek abban, hogy nagy szükség van a térségben kisvágóhidak létesítésére, melyek megvalósítására összefogásra és az érintett felek bevonására van szükség.

– Ahogy eddig, Hargita Megye Tanácsa a továbbiakban is számos programon keresztül támogatja a jó kezdeményezéseket és azt a hasznos tevékenységet, amit a juhtenyésztők végeznek – emelte ki Borboly Csaba.  Kiemelten foglalkoztak az egyeztetés során a pásztorképzések mielőbbi beindításával, melyről az elmúlt időszakban már több megbeszélést folytatott a megyeelnök az érintett felekkel.

– Tény és való, hogy nagy szüksége lenne a térségnek erre a képzésre, hiszen mindnyájan tudjuk, azok a pásztorok, akik még elhivatottan végzik ezt a munkát, lassan mind kiöregednek – mondta Baló István, a juhtenyésztők egyesületének elnöke.

Mindemellett újra terítékre került a medvék elszaporodásának problémája is.

– Arra kérem az egyesület tagjait, segítsenek abban, hogy lépésre bírjuk a vadászegyesületeket az ügy kapcsán. Számíthatnak a támogatásunkra, és a veszélyes egyedek beazonosításában is szívesen besegítünk – hangsúlyozta a megyei tanács vezetője.

Borboly Csaba azt is kiemelte, hogy más országokhoz hasonlóan, Romániában is el kell érni, hogy  legyenek európai uniós kompenzációk.

– A pásztorkutyák tartásától elkezdve egy sor más dologra léteznek EU-s támogatások a nyugati országokban, arra kell törekednünk, hogy ezeket nálunk – ahol a legnagyobb szükség lenne rá –   szintén bevezessék – mondta a megyeelnök.

Szóba került a gyapjúfeldolgozó létesítésének lehetősége is, illetve további két megbeszélést helyeztek kilátásba a közeljövőben a vadászegyesületekkel, valamint a hegyimentőkkel.

– Megoldást kell találnunk a hegyi turistaösvények biztonságossá tételére, hiszen a turisták komoly profitot hozhatnának az esztenáknak is – fejtette ki véleményét Borboly Csaba.

Becze István megyei tanácsos kiemelte, hogy Maros, Kovászna és Hargita megye állattartó egyesületei között együttműködést kell kialakítani és összefogni a közös érdekeket, hogy komoly előrelépéseket lehessen elérni a jövőben.

– Összegeznünk kell, melyek azok a fejlesztési irányok, melyekből komolyabb támogatásokat tudunk behozni, hisz számíthatunk a magyar kormány gazdasági fejlesztéseket célzó támogatásaira is – hangsúlyozta Becze István.

Csíkszereda, 2018. január 27.


[ Közéleti hírek ]

 

Álláshirdetések
Tematikus oldalak

Eseménynaptár
«2024, december»
hkscpsv
1
2345678
9101112131415
16171819202122
23242526272829
3031
FACEBOOK

Projektek

 

 

 

 

 

 

ENSIE

 

 

Network of Cities for Artistic Creation

European Day of Artistic Creativity

Creative Ideas Bank

 

VADKÁROK HARGITA MEGYÉBEN

Sürgősségi számok

Egységes segélyhívó szám:

112

 

Hargita Megye Tanácsának készenléti szolgálata a megyei utak hótalanítására:

0266 207 774