Többfunkciós épületet adtak át Nyikómalomfalván

Elkészült „a falu háza”

(0 Szavazat)44 megjelenítés

Négy évvel ezelőtt álmodták meg a Farkaslaka községhez tartozó Nyikómalomfalván egy tűzoltószín létrehozását. Ezt a helyi egyházi kórus és fúvósbanda előadásával, valamint lovasok felvonulásával ünnepelték meg az egybegyűltek szombaton, július 30-án, a falunapok keretében. 2014-ben elkezdték építeni, 2015-re megépült, a térrendezéssel idén készültek el – mondta el Kovács Lehel polgármester, aki szerint ez a falu háza kell hogy legyen. Kiemelte a helyi közbirtokosság, Hargita Megye Tanácsa és a helyi önkormányzat szerepét a megvalósításban.

Az épület nemcsak a tűzoltóknak, hanem a közbirtokosságnak és a tejcsarnoknak is helyet ad, amit jó példának nevezett az eseményen meghívottként részt vevő Borboly Csaba. Hargita Megye Tanácsának elnöke beszédében nagyra értékelte az összefogást, úgy fogalmazott, kalákával mindent lehet.
– A kaláka egymásra figyelést, áldozatot feltételez, olyankor időt szánunk egymásra. Köszönöm a június 5-i bizalmat, és bízom benne, hogy az RMDSZ csapata a következő négy évben is rászolgál erre a bizalomra. Olyan célokért kell továbbra is dolgoznunk, amelyek az embereket érdeklik – jelentette ki a megyeelnök.
Az ünnepélyes kapunyitás és a létesítmény megáldása előtt Borboly Csaba Kolumbán Dávid térségi megyei tanácsossal együtt emlékplakettet és székely zászlót adott át a malomfalvi tűzoltóknak, a községi tűzoltóparancsnok pedig egy vadonatúj szivattyút.

Csíkszereda, 2016. július 30.


[ Közéleti hírek ]

 

Álláshirdetések
Tematikus oldalak

Eseménynaptár
«2026, november»
hkscpsv
1
2345678
9101112131415
16171819202122
23242526272829
30
FACEBOOK

Projektek

 

 

 

 

 

 

ENSIE

 

 

Network of Cities for Artistic Creation

European Day of Artistic Creativity

Creative Ideas Bank

 

VADKÁROK HARGITA MEGYÉBEN

Sürgősségi számok

Egységes segélyhívó szám:

112

 

Hargita Megye Tanácsának készenléti szolgálata a megyei utak hótalanítására:

0266 207 774