(0 Szavazat)92 megjelenítés
A tordai Media Pop Art Kft. nyert a Hargita Megye Tanácsa által az iskolai almaprogramra meghirdetett közbeszerzési eljáráson, így a tanév végéig ez a cég szállíthat almát az előkészítőbe járó gyerekek és az 1–8. osztályosok számára. Borboly Csaba megyeelnök sajnálattal vette tudomásul az eredményt, ugyanis erre a vállalkozásra sok panasz volt korábban a tej-kifli program kapcsán.
Utolsó frissítés: kedd, 2015 május 19
– Sajnos a törvény szerint alá kellett írnom a szerződést, de reménykedem, hogy ezúttal nem lesz ok panaszra. Ha a cég ismételten megsérti a szabályokat, lehetőség van a két évig való eltiltására a közbeszerzésektől a megyében. Mindez eddig nem történt meg a tej-kifli programban, mert az iskolák, tartva attól, hogy a szolgáltatás 2-3 hónapig szünetelhet a procedúra miatt, nem kockáztatták meg azt, hogy a gyerekek tízórai nélkül maradjanak. Sok gyereknél ez jelentős kiesés lenne a táplálkozásban, sajnálatos módon ugyanis többek számára ez jelenti a napi első étkezést – nyilatkozta a megyei tanács elnöke.
Az oktatási intézmények biztonságáról tartott múlt heti ülésen Borboly Csaba arra kérte a jelen lévő polgármestereket és iskolaigazgatókat, hogy napi szinten figyeljék a tej-kifli és az almaprogramban történő szolgáltatás színvonalát, az iskolák ne vegyenek át rossz minőségű terméket, hanem jelezzék, vállalják fel a lehetséges következményeket, hiszen mindez a gyerekek egészségének megőrzését szolgálja hosszú távon is.
Csíkszereda, 2015. május 19.
Tetszett ez a cikk?(0 Szavazat)92 megjelenítés