(0 Szavazat)31 megjelenítés
Közel tíz millió lejre lenne szükség a nyár folyamán keletkezett árvízkárok rendezésére megyénkben. Hat település árvíz okozta károk rendezése érdekében fordult Hargita Megye Tanácsa a napokban a fejlesztési minisztériumhoz, hogy a sürgősségi alapból biztosítsák a szükséges összeget.
Utolsó frissítés: csütörtök, 2016 szeptember 29
Holló községben a 87-es jelzésű községi úton több beavatkozásra is szükség van köztük két kis hídon. Gyimesközéplokon a 235-ös és 232-es jelzésű községi utak mentén a partvédelem megerősítésére lesz szükség. Máréfalván szintén partvédelemet kívánják erősíteni. Farkaslakán egy erdei út valamint négy hidat kell javítani és újra építeni. Homoródszentmártonon három kis híd mellett a 27-es jelzésű községi úton valamint több utcában történt javításokra szükséges a támogatás. Korond községnek több mint két millió lej támogatásra van szüksége. A községben ugyanis nyolc híd esetében szüksége a javítás vagy újra építés, valamint több úton kell a futófelületet javítani és a vízelvezetést kialakítani. A hat község javítási és újraépítési munkálataira közel négy millió lej szükséges a július 27 és szeptember 2 között időszakban keletkezett károkra, ezen kívül Hargita Megye Tanácsa számára több mint hat millió lej támogatásra van szüksége a DJ 127A jelzésű Gyimesközéplok és Bükkhavaspataka közötti megyei úton található négy híd javítására és megerősítésére, valamint az út egy részén szükséges a futófelület és az alapozás javítása is, a DJ 127B jelzésű megyei úton szintén javításokra lesz szükség.
Korábban a tavaszi árvízkárok rendezésére közel 10,7 millió lej támogatást sikerült a kormánytól kérni, amelyet július folyamán ki is utaltak 31 község számára. Most újabb összegekre lenne szükség az azóta keletkezett károk rendezésére.
Csíkszereda, 2016. szeptember 29.
Tetszett ez a cikk?(0 Szavazat)31 megjelenítés