Udvarhelyszék legnagyobb sátortáborába látogatott Hargita Megye Tanácsa RMDSZ frakciója is

Idén is számos gyermek vesz részt Nagygalambfalván a Vakációs Bibliahéten

(0 Szavazat)42 megjelenítés

A Nagygalambfalvi Református Egyházközség, a Nagygalambfalvi Általános Iskola, a polgármesteri hivatal, és a közbirtokosság közös szervezésében zajlik a minden évben egyre népszerűbb Vakációs Bibliahét. A 14 év alatti gyermekeknek szóló sátortábort kilencedik alkalommal szervezték meg a községhez tartozó Nagyvölgyszádán, amely július 16-án kezdődött és július 21-ig tart. 

Kányádi György Attila lelkész és Gyerkó Levente polgármester mutatta be Hargita Megye Tanácsa RMDSZ frakciójának a sikeres kalákán alapuló tábort. A frakcióülésen megvitatták a soron következő tanácsülés témáit. Borboly Csaba, Hargita Megye Tanácsának elnöke szerint könnyebb jó döntéseket egy ilyen környezetben meghozni, ahol a fiatalok tevékenységeit látva a tanácsosok is jó irányba dönthetnek az ifjúságot érintő kérdésekben is.

A táborban idén közel háromszáz gyermek van jelen, akik tematikus kézműves foglalkozásokat gyakorolhatnak helyi mesterek vezetésével többek között. A táborban helyi önkéntesek segítik, hogy a résztvevő fiatalok a szórakozás mellett tartalmasan és hasznosan tölthessék a hetet. Az első nap fényképekben az alábbi linken tekinthető meg:

https://www.facebook.com/Nagygalambfalvi-Reform%C3%A1tus-Egyh%C3%A1zk%C3%B6zs%C3%A9g-323546251169402/

Csíkszereda, 2018. július 17.


[ Közéleti hírek ]

 

Álláshirdetések
Tematikus oldalak

Eseménynaptár
«2024, december»
hkscpsv
1
2345678
9101112131415
16171819202122
23242526272829
3031
FACEBOOK

Projektek

 

 

 

 

 

 

ENSIE

 

 

Network of Cities for Artistic Creation

European Day of Artistic Creativity

Creative Ideas Bank

 

VADKÁROK HARGITA MEGYÉBEN

Sürgősségi számok

Egységes segélyhívó szám:

112

 

Hargita Megye Tanácsának készenléti szolgálata a megyei utak hótalanítására:

0266 207 774