Újabb 5 éves mandátumot kap Borboly Csaba a Régiók Bizottságában

(0 Szavazat)23 megjelenítés

Oktatással, ifjúsággal és a nagyvadak helyzetével egyaránt foglalkozott az elmúlt 7 évben Borboly Csaba a Régiók Bizottságában a Környezetvédelem, éghajlatváltozás és energiaügy (ENVE), illetve a Szociálpolitika, oktatás, foglalkoztatás, kutatás és kultúra (SEDEC) szakbizottságok tagjaként. A Hargita megyei tanácselnök újabb 5 éves mandátumot kap a romániai delegáció részeként.  

A Régiók Bizottsága (COR) 1994-ben alakult, és lehetővé teszi, hogy a helyi és regionális önkormányzatok (polgármesterek és tanácselnökök) beleszólhassanak az uniós jogalkotásba, megosszák egymással a bevált gyakorlatokat, és párbeszédet folytassanak az európai intézményekkel. A COR célja, hogy az EU-s intézmények és döntéshozatal közelebb kerüljön az emberekhez, erősítve a szubszidiaritás kultúráját.

Borboly Csaba úgy véli, a COR-tagság több szempontból is óriási lehetőség. „Lehetőség arra, hogy bemutatkozzunk Európában, megmutassuk értékeinket, hagyományainkat, kultúránkat, épített örökségünket, nyelvünket, azt a biokulturális diverzitást, aminek mi birtokában vagyunk, de ami ritka különlegesség világszerte” – fogalmazott a tanácselnök hozzátéve: a Régiók Bizottságában való részvétel lehetőség ugyanakkor arra is, hogy tematizáljunk. „Voltak olyan témák, amelyekkel azért kezdett hangsúlyosabban foglalkozni a Régiók Bizottsága és egy-egy szakbizottság, mert sikerült felhívnunk a figyelmet annak fontosságára. Itt van például a nagyvadak helyzete: annak ellenére, hogy Európa más részein is vannak problémák, csak azután kezdett ezzel a COR foglalkozni, miután mi egyfolytában a medveügyünkkel tolakodtunk”.

A tanácselnök úgy véli, a tagság arra is jó lehetőség, hogy beleszóljunk a döntésekbe. „Noha a Régiók Bizottsága egy konzultatív testület, fontos szerepe van abban, hogy bizonyos uniós döntések milyen irányba haladnak, hiszen az Európai Bizottságnak kötelessége konzultálni velünk. Ez azért nagyon hasznos, mert az emberek problémáit a polgármestereink, és mi, megyei tanácselnökök ismerjük a legjobban. Szerintem a Régiók Bizottsága azért fontos testület, mert hidat képez az EU-s intézmények és az európai polgárok, az emberek között” – magyarázta a tanácselnök.

A Régiók Bizottsága minden évben megszervezi az Európai Városok és Régiók Hete rendezvényt, amelyet idén október 7-9. között tartanak Brüsszelben. Hargita megye, illetve egész Székelyföld három plenáris előadás keretében mutatkozik be: szó esik a biokulturális diverzitásról, az integrált területi beruházásokról, illetve a fiatalok és a vidéki fürdővárosok együttműködési lehetőségeiről.

„Az Európai Régiók és Városok Hetén sok értékes szakértőnk mellett Antal Árpáddal, Sepsiszentgyörgy polgármesterével képviseljük Székelyföldet, de mindenik panelben részt vesznek valamilyen formában EP-képviselőink, Vincze Lóránt és Winkler Gyula is. Én azt hiszem, hogy Erdélynek akkor lesz egyre erősebb a hangja Európában, ha együtt tudunk dolgozni, ha összeadjuk az erőfeszítéseinket nemzetközi és hazai porondon egyaránt. A COR tulajdonképpen egy újabb fórum, ahol az elkövetkező 5 évben is hallathatjuk a hangunkat” – szögezte le Borboly Csaba.

 

Csíkszereda, 2019. október 3.


[ Nemzetközi hírek ]

Álláshirdetések
Tematikus oldalak

Eseménynaptár
«2024, december»
hkscpsv
1
2345678
9101112131415
16171819202122
23242526272829
3031
FACEBOOK

Projektek

 

 

 

 

 

 

ENSIE

 

 

Network of Cities for Artistic Creation

European Day of Artistic Creativity

Creative Ideas Bank

 

VADKÁROK HARGITA MEGYÉBEN

Sürgősségi számok

Egységes segélyhívó szám:

112

 

Hargita Megye Tanácsának készenléti szolgálata a megyei utak hótalanítására:

0266 207 774