Újabb kiállítás a Megyeháza Galériában

(0 Szavazat)70 megjelenítés

Május 29-én, pénteken a csíkszeredai Megyeháza Galériában nyílt meg a Youth line székelyföldi fiatal képzőművészek csoportos kiállítása. Mint a kiállítást megnyitó Túros Eszter művészettörténész elmondta, ez a Megyeháza Galériának egy saját kiállítása, és egy ad hoc csoportosulásról van szó, amely Maros, Hargita és Kovászna megyei képzőművészekből – szobrászok, festők, grafikusok, divattervezők és  keramikusok – verbuválódott, akik a kolozsvári Ion Andreescu Képzőművészeti és Formatervezői Egyetem, valamint a temesvári Nyugati Egyetem Képzőművészeti Karának egykori hallgatói, de vannak köztük diákok is.

A kiállítás létrejöttében nagy szerepe volt a Megyeháza Galéria munkatársának, Fülöp Józsefnek. „A kiállítás egy fiatal szellemiséget képvisel, és irányvonalat próbál mutatni a fiatalabb generációnak, a frissen végzett, illetve a  most végző képzőművészeknek. A fiataloknak hasznos lehet egy ilyen közös megmozdulás, hisz tapasztalatot szereznek, tanulhatnak egymástól és kapcsolatokat építhetnek” – hangsúlyozta Túros Eszter.

A kiállító képzőművészek: Ács Kinga, Berze Imre, Căbuz Andrea, Căbuz Annamária, Csegőldi Júlia, Csíki Orsolya, Czimbalmos Anett, Fülöp József, Lakatos László, Nagy Melinda, Péter Eszter, Réthi Botond, Sárosi Mátyás, Szabó Csaba, Szabó Réka, Szakács Ágnes, Tamás Albert Béla.

A kiállítás június 11-ig látogatható Hargita Megye Tanácsa székhelyének földszintjén.

 

Csíkszereda, 2015. május 31.


[ Kulturális hírek ]

 

Álláshirdetések
Tematikus oldalak

Eseménynaptár
«2024, december»
hkscpsv
1
2345678
9101112131415
16171819202122
23242526272829
3031
FACEBOOK

Projektek

 

 

 

 

 

 

ENSIE

 

 

Network of Cities for Artistic Creation

European Day of Artistic Creativity

Creative Ideas Bank

 

VADKÁROK HARGITA MEGYÉBEN

Sürgősségi számok

Egységes segélyhívó szám:

112

 

Hargita Megye Tanácsának készenléti szolgálata a megyei utak hótalanítására:

0266 207 774