Újabb magyarországi támogatás székely kapuk felújítására

(0 Szavazat)101 megjelenítés

Magyar állami támogatásból, a nemzetpolitikai államtitkárság hathatós segítségével idén hatmillió forint áll Hargita megye rendelkezésére a megyében lévő székely kapuk felújítására. Hargita Megye Tanácsa, a Hargita Megyéért Egyesülettel közösen, sikeresen pályázott a Bethlen Gábor Alapkezelő Nonprofit Zrt.-nél, aminek nyomán a máréfalvi Kőlik Kulturális Egyesület szakemberei, illetve a megyei tanács munkatársai újabb javításra szoruló kapuk állapotfelmérését kezdték el május 22-én, pénteken, körbejárva Felcsíkot. 

2014-ben sikeresen felújítottak öt neves székely kaput, ugyancsak a Bethlen Gábor Alapkezelő Nonprofit Zrt. támogatásával (amely akkor 3 millió forint volt), idén pedig újabb kilenc nemzeti értéknek számító kapu állapotfelmérésére, illetve felújítására van lehetőség. A megyei tanács jogi lehetőségei ezen a téren szűkre szabottak, így szükséges a pályázati úton történő magyar állami támogatás a magántulajdonban lévő székely kapuk felújításához.

– A mai terepszemle a program működésének a kiindulópontja, szakemberek segítségével elkezdtük felmérni a kapuk állapotát. Felcsíkon néhány héten belül már elkezdődnek a felújítási munkálatok – nyilatkozta Túros Eszter, Hargita Megye Tanácsa műemlékvédelmi részlegének munkatársa.

Mint arról már korábban beszámoltunk, 2009 tavaszán Hargita Megye Tanácsa belépett a Kőlik hagyományőrző egyesületbe, hogy megyei szintre terjeszthesse ki Kovács Piroska több évtizedes „tűzoltó” munkáját, megmentsék az értékes székely kapukat. 2009 óta a tanács restaurálási tervek elkészítését is finanszírozta műemlékvédelmi közszolgáltatásán keresztül, ugyanakkor számos kaput sikerült megmentenie a pusztulástól. A megyei tanács székelykapu-programjáról bővebb információt a http://szekelykapu.hargitamegye.ro/ címen találnak.

 

Csíkszereda, 2015. május 22.

 


[ Közéleti hírek ]

 

Álláshirdetések
Tematikus oldalak

Eseménynaptár
«2026, november»
hkscpsv
1
2345678
9101112131415
16171819202122
23242526272829
30
FACEBOOK

Projektek

 

 

 

 

 

 

ENSIE

 

 

Network of Cities for Artistic Creation

European Day of Artistic Creativity

Creative Ideas Bank

 

VADKÁROK HARGITA MEGYÉBEN

Sürgősségi számok

Egységes segélyhívó szám:

112

 

Hargita Megye Tanácsának készenléti szolgálata a megyei utak hótalanítására:

0266 207 774