Újabb törvénytelenséget követett el a dormánfalvi polgármester

(0 Szavazat)36 megjelenítés

Az aljas módon az úzvölgyi temetőnket megtámadó csapat képviseletében a dormánfalvi polgármester tegnap egy újabb súlyos törvénytelenséget követett el – nyilatkozta Borboly Csaba, Hargita Megye Tanácsának elnöke. A csatolt fotók bizonyítják, hogy próbálják a tett nyomait eltüntetni, Romániában ez bűncselekmény. Bárki, ha próbálja eltüntetni a nyomait, miután galád módon széttör egy székely kaput, ami nem az ő tulajdonában van, akkor az nem szabad, a törvény tiltja, hogy helyre rakja a dolgokat, míg tart a kivizsgálás.

- Tegnap már kész kapu elemekkel érkeztek a helyszínre pótolni a kitört léceket. Nézzék meg, a kapu előtt álló PRD-s rendszámú bákói autó kinek a tulajdona: a dormánfalvi polgármesteri hivatalé! Arra kérem önöket az 544-es törvény alapján kérjék ki az autó menetlevelét, mit keresett a dormánfalvi temetőben, ezek az emberek hogy dolgoztak ott munkaidőben? – kéri a a lakosságtól a megyeitanács-elnök.

Nekünk egyetlen utunk van: a törvény útja. Nem a törvénytelenség az út – hangsúlyozta Borboly Csaba.

A megyeelnök ezzel kapcsolatos tegnap esti élő bejelentkezése itt érhető el:

https://www.facebook.com/borbolycsaba/videos/422877111599737/

A feleségem kérése mindnyájunké

– Csütörtökön a feleségem nem jött ki az Úzvölgyébe, mert arra gondolt, mit csinál, a karján a kislányunkkal, ha elfajul a helyzet, ha ne adj, Isten, köveket dobálnak ránk. Látva a felvételeket, átsírta az éjszakát. Három gyerek édesanyja, aki mást tanult otthon, és aki más példát mutat a gyermekeinknek. Pénteken, a tudtom nélkül, mégis kiment. Ott készült az alábbi vlogja. Mi itt akarunk élni Hargita megyében, Erdélyben, biztonságban, békében. A feleségem kérése mindnyájunké: bizonyítsák be a hatóságok, hogy ebben az országban mindnyájan egyenlők vagyunk! Bizonyítsák be, hogy ebben az országban nemcsak kötelezettségeink vannak, hanem ugyanolyan jogaink is! – osztotta meg a helyszínen készült videót Borboly Csaba:

https://www.facebook.com/borbolycsaba/videos/845999212444487/

Áder János köztársasági elnök is állást foglalt

A pünkösdi búcsús szentmisét követően Áder Jánost, Magyarország köztársasági elnökét kérdezték az újságírók. Az elnök úr az úzvölgyi helyzetről is beszélt!

A felvétel itt tekinthető meg:

https://www.facebook.com/borbolycsaba/videos/495156221253614

 

2019. június 8., Csíkszereda


[ Közéleti hírek ]

 

Álláshirdetések
Tematikus oldalak

Eseménynaptár
«2024, december»
hkscpsv
1
2345678
9101112131415
16171819202122
23242526272829
3031
FACEBOOK

Projektek

 

 

 

 

 

 

ENSIE

 

 

Network of Cities for Artistic Creation

European Day of Artistic Creativity

Creative Ideas Bank

 

VADKÁROK HARGITA MEGYÉBEN

Sürgősségi számok

Egységes segélyhívó szám:

112

 

Hargita Megye Tanácsának készenléti szolgálata a megyei utak hótalanítására:

0266 207 774