Uniós finanszírozási szerződést írtak alá két megyei útra

A felszabadult összegből további beruházások megvalósítására lesz lehetőség

(0 Szavazat)45 megjelenítés

A Csíkpálfalvát Csíkszeredával összekötő, 123E jelzésű megyei út, valamint a Vasláb és Gyergyóújfalu közötti 126-os megyei út felújításának finanszírozási szerződéseit írta alá Borboly Csaba, Hargita Megye Tanácsának elnöke és Simion Crețu, a Központi Regionális Fejlesztési Ügynökség igazgatója pénteken, november 23-án a csíkszeredai megyeházán.

– Mindig hittünk abban, hogy nem a pénz a legfontosabb, hanem az összefogás, a kitűzött célok, és közös akarat. Elérhetjük a 2017 elején kitűzött célt, miszerint megépítjük azokat a térségeinket összekötő utakat, amelyek megléte a gazdasági fejlődést, a fiatalok hazatérését és turisztikai lehetőségek bővítését eredményezi.  Négy útfelújítási munkálatra sikerült, illetve sikerülhet uniós forrást lehívni. Ma aláírtuk az első két finanszírozási szerződést, várhatóan jövő héten pedig a Székelyföldet Bukovinával összekötő, Bélbor és Suceava megye határa közötti szakaszra is aláírjuk. A Maros megyével összekötő, kőrispataki út, valamint az Atyha-Etéd közötti, 136A jelzésű út esetében még dolgozunk a végső pályázati anyagon. Az így felszabadult pénzeket pedig további utak felújítására fordítjuk. Ez az eredmény, kollégáim, Hargita Megye Tanácsa szakembereinek munkáját is dicséri – tette hozzá Borboly Csaba.

Simion Crețu szerint, ezen projektek hozzájárulnak a települések megközelíthetőségéhez, illetve becsatolásához az országos úthálózatba. – Fontos az európai alapokból történő úthálózatok kiépítése a helyi közigazgatási egységek számára, hiszen az érintett települések közel négyezer lakójának életkörülményei javulnak ezzel. A ma aláírt szerződések ugyanakkor kiegészítik a márciusban aláírt 131-es, és 133-as megyei úthálózatra aláírt projektet is – egészítette ki a Központi Regionális Fejlesztési Ügynökség igazgatója.

Barti Tihamér, Hargita Megye Tanácsának európai uniós pályázatokért felelős alelnöke szerint a két út fontos úgy a helyieknek, mint a megye lakóinak, a finanszírozással és a felszabadult összeggel pedig újabb hasonló fontosságú beruházásokba fektethetnek.

A két megyei útról írt korábbi közleményeink és műszaki adatai itt és itt, valamint a csatolmányban olvashatóak.

Az eseményről készült videó összeállítás Borboly Csaba közösségi oldalán tekinthető meg:

https://www.facebook.com/borbolycsaba/videos/1956218457805418/

Csíkszereda, 2018. november 23.


[ Közéleti hírek ]

 

Álláshirdetések
Tematikus oldalak

Eseménynaptár
«2024, december»
hkscpsv
1
2345678
9101112131415
16171819202122
23242526272829
3031
FACEBOOK

Projektek

 

 

 

 

 

 

ENSIE

 

 

Network of Cities for Artistic Creation

European Day of Artistic Creativity

Creative Ideas Bank

 

VADKÁROK HARGITA MEGYÉBEN

Sürgősségi számok

Egységes segélyhívó szám:

112

 

Hargita Megye Tanácsának készenléti szolgálata a megyei utak hótalanítására:

0266 207 774