Ünnepeljük Székelyföldet!

Tízéves a Székelyföld Napok rendezvénysorozat

(0 Szavazat)35 megjelenítés

Tizedik évfordulójához érkezett a Székelyföld Napok rendezvénysorozat, amelyet Hargita Megye Tanácsa, Kovászna Megye Tanácsa és Maros Megye Tanácsa kulturális intézményeivel és civilekkel közösen szervez. Az évről évre megtartott rangos eseményekkel együtt idén, október 10–20. között, több mint kétszáz eseményt tömörít a rendezvénysorozat, amely Székelyföld gazdasági és kulturális élénkítését egyaránt szolgálja.

Az idei rendezvény mottója: Ünnepeljük Székelyföldet! A programokat sajtótájékoztatón ismertették a szervezők október 10-én a csíkszeredai Megyeháza Galériában.

„Szülőföldünkért harcolunk, a fejlődéséért dolgozunk, és ebben a tíz napban helye van az ünneplésnek. Több kerek évforduló is van idén, tízéves a Székelykapu program, a megyei tanács értékmentő programja, de tízéves a Székely termék mozgalom, amely közel négyszáz embert foglalkoztat, és fontos bevételi forrást jelent főként a kistelepüléseken élő termelőknek. Ezekért a megvalósításokért adunk hálát szombaton Csíkszeredában a Székelyek Kenyere közösségi ünnepen. Ebben a tíz napban ünnepeljük hagyományainkat, kultúránkat, ízeinket, otthonunkat, és növeljük a vendégéjszakák számát. A Székelyföld Napok programja megtalálható a Visit Harghita háromnyelvű mobilalkalmazáson, amely további hasznos információkat tartalmaz a térséget illetően” – mondta Borboly Csaba, Hargita Megye Tanácsának elnöke.

„A Székelyföld Napok sorozata szépen illeszkedik azon identitáserősítő rendezvények közé, amelyek együttesen alakítják és erősítik Székelyföld sajátos kulturális és gazdasági erőterét” – hangsúlyozta Tamás Sándor, hozzátéve, az elmúlt tíz évben számos ilyen eseménynek adott otthont a három székelyföldi megye, ebbéli törekvésüket a magyar kormány is kiemelten támogatja. Kovászna Megye Tanácsának elnöke a 34 háromszéki településen zajló több mint ötven esemény közül kiemelte a Magyar Művészeti Akadémia és az EMŰK Transzmisszió című közös képzőművészeti kiállítását, amelyet pénteken 18 órakor nyitnak meg az Erdélyi Művészeti Központban. Szólt a hétvégén kezdődő I. Visor Székelyföldi Fotófesztiválról, amelynek Sepsiszentgyörgy ad otthont, a többnapos rendezvény során megtekinthető lesz a 37. Magyar Sajtófotó-kiállítás, illetve a Székelyföldi Fotóklubok Szemléjének második kiadása. Két városban is bemutatják a Kézdivásárhelytől Hollywoodig – André de Dienes élete és képei című kiállítást, amely itthon először állít emléket Felső-Háromszék leghíresebb fotográfusának. Külön szót ejtett a Székelyföld Napok kiemelt pillanatának számító Orbán Balázs-díj átadásáról is, amelyet október 17-én tartanak Sepsiszentgyörgyön.  

„A Székelyföld Napok fontos rendezvény számunkra, és az együttgondolkodás eredménye, hogy a három megye immár tíz éve minden évben megszervezi ezt a több mint egyhetes rendezvénysorozatot azzal a céllal, hogy megmutassuk értékeinket. Maros, Hargita és Kovászna megye között több területen is van együttműködés, a különböző kulturális projektek mellett, infrastrukturális és turisztikai projekteken is dolgozunk közösen. Meggyőződésem, hogy ha fejlődést akarunk Székelyföld számára, akkor nem csak fizikailag kell építkeznünk. Fontos, de nem elégséges, hogy fejlesszük az infrastruktúrát, hanem a közösséget is építenünk kell. Erre jó példa a Székelyföld Napok szervezése” – emelte ki Péter Ferenc, Maros Megye Tanácsának elnöke.

„Olyan programokat szerveztünk, amelyek megszólítják az itt lakókat, és amelyekkel valóban ünnepelhet egy kulturális tájegység. Idén környezettudatosságra törekedtünk, a programok a szekelyfoldnapok.ro honlapon találhatók, nyomtatott műsorfüzet nem készült. A programok a székely értékeket vonultatják fel székelyföldi léptékben, mint például a Zenélő Székelyföld, amely a népzenén keresztül szövi át Székelyföldet. De kiemelkedő program a Role együttes koncertje, a csíkszeredai mézfesztivál, illetve a gazdasági erőt is felmutató közösségi ünnepek, mint a csicsói, a szárhegyi és a szépvízi káposztavágás. Több fotóművészeti és képzőművészeti tárlat lesz, illetve családi rendezvények, a természeti értékeket bemutató programok között barlanglátogatást, túrázást és sziklamászást választhatunk” – számolt be Ferencz Angéla, a rendezvénysorozatot koordináló Hargita Megyei Kulturális Központ vezetője.      

Imreh István, a Kovászna Megyei Művelődési Központ igazgatója, megköszönve a Hargita Megyei Kulturális Központnak a szervezés összehangolását, elmondta, hogy az általa vezetett intézmény idén is nagy hangsúlyt fektetett a megyéken átívelő programpontokra. „Nem csak Székelyföld és nem csak a három magyar megye ünnepe ez, hisz idéntől egy-egy szórványtelepülés is bemutatkozási lehetőséget kap a Székelyföld Napok alkalmával. Ebben az évben a Barcaságból érkeznek meghívottjaink, Kovásznán a brassói Magyar Művészek Tárlatára kerül sor, de Kovászna megye több településén is fellép a Mátka, Sirülő, Búzavirág és Oltovány néptáncegyüttes, illetve néptánccsoport” – ismertette az igazgató.

A rendezvénysorozat első éveiben a román közösségek elzárkóztak az ünneptől, ma már több román nyelvű programponttal is készülnek, fejtette ki Imreh István. Egyfelől Bodzavidék is ünnepel, hiszen sor kerül az Őszi hagyományőrző napra, másrészt pedig a Visor – Székelyföldi Fotófesztivál részeként az Agerpres – Román Nemzeti Hírügynökséggel együttműködésben október 16-án kerül sor a Román Sajtófotó Archívumából kiválogatott 40 fényképet bemutató kiállításra.

Az idei Maros megyei rendezvények kiemelt programjai között szerepel a Hagyományok Háza és a Spektrum Színház által szervezett Bartókék Bécsben című előadás. Az október 11-i koncerten Bartók Béla, Kodály Zoltán és Kodály Emma által készített katonadal-feldolgozások hangzanak el, valamint eredeti népzene a Kárpát-medencéből. A rendhagyó előadás egy száz évvel ezelőtti produkciót állít színpadra, a Bartók Béla által elképzelt koncepció szerint, amely 1918-ban nem valósulhatott meg. A kiemelt programok között van az október 18–20. között zajló szovátai Tökfesztivál is, Maros megye egyik legizgalmasabb gasztronómiai rendezvénye, melynek a sütőtökből készült ételek, italok állnak a középpontjában.  Az idei programok sorában több kiállítás, koncert, népzene- és néptáncelőadás, történelmi előadás és vásárok is szerepelnek. A legjelentősebb vásár az október 19-ére megszervezett Maros Megyei Helyi Termelők Vására, amelyet idén első alkalommal szervezünk meg Marosvásárhelyen, és amelyre több mint 60 termelő iratkozott fel Maros megye minden régiójából.

A Székely termék mozgalom tizedik évfordulója alkalmából helyi termékek kóstolásával ért véget a sajtótájékoztató.

Csíkszereda–Sepsiszentgyörgy–Marosvásárhely, 2019. október 10.   


Kulturális hírek ]

 

Álláshirdetések
Tematikus oldalak

Eseménynaptár
«2024, december»
hkscpsv
1
2345678
9101112131415
16171819202122
23242526272829
3031
FACEBOOK

Projektek

 

 

 

 

 

 

ENSIE

 

 

Network of Cities for Artistic Creation

European Day of Artistic Creativity

Creative Ideas Bank

 

VADKÁROK HARGITA MEGYÉBEN

Sürgősségi számok

Egységes segélyhívó szám:

112

 

Hargita Megye Tanácsának készenléti szolgálata a megyei utak hótalanítására:

0266 207 774