(0 Szavazat)48 megjelenítés
Közös valásturisztikai konferenciát szervezett Hargita Megye Tanácsa és Somogy Megye Önkormányzata a Bethlen Gábor Alapkezelő Zrt. támogatásával, amelyre a két testvérmegye közösen pályázott. A június 25-i, hétfői konferencia helyszínéül a Hargita megyei Székelyderzs szolgált, ahol István Adrián polgármester beszámolója szerint évente több ezer turista fordul meg megtekinteni az UNESCO világörökségeként számon tartott székelyderzsi erődtemplomot. A templom egy peteki család patronátusa alatt volt, amely Székelyföld, Erdély egyik legjelentősebb unitárius településén épült meg.
Utolsó frissítés: kedd, 2018 június 26
Bíró Barna Botond, Hargita Megye Tanácsának alelnöke kiemelte, hogy ezen projekt révén is szorosabbra kívánják fűzni a kapcsolatot az anyaországgal. Az udvarhelyszéki alelnök kiemelte, hogy a megye ezen térségében büszkék az fellelhető épített örökségre. Mint mondta, a térség településrajza rendkívül szerteágazó, 14 település is van egy községen belül. A derzsi templomhoz hasonló örökségek köré fel kell sorakoztatni, építeni a turisztikai kínálatokat, hogy minél többen az anyaországból is otthonról haza jöhessenek.
Bíró Norbert, Somogy Megye Önkormányzatának elnöke is fontosnak tartotta a két megye közötti kapcsolat szorosabbra fűzését. A jövőben mindkét megye számára hasznos és jövedelmező kapcsolat kiépítését vetítette előre.
Huszti Gábor, a Somogy megyei önkormányzat alelnöke előadásában a vallásturizmus magyarországi gyakorlatait mutatta be. Szerinte a keresztény értékeket óvni kell, valamint a legnagyobb lehetőségeket még mindig a kegyhelyek, búcsújáró helyek rejtik, Magyarországon népszerűek a katedrálisok és az apátságok. Ezek köré pedig zarándokútvonalakat kell kiépíteni, szálláshelyeket biztosítani. Somogy megye legjelentősebb búcsújáró helye az Andocsban található Nagyboldogasszony templom, apátság és a hozza tartozó épületek, ez egy Mária kegyhely. Ugyanakkor megemlítette a Szent Márton útját, a Mária utat, Gyöngyök útját és a Szent Erzsébet zarándokutat.
Molnár Sándor, az Erdélyi Mária Út Egyesület koordinátora szerint, ha Európa meg akar maradni kereszténynek, szellemileg kell erősödnünk, ehhez pedig új utakat kell keresni. A Mária út – utolsó 100 kilométer című kezdeményezésük a szellemi megújulást kívánja segíteni a zarándoklaton résztvevők számára, amely egy életre szóló közös élményt nyújt, kiemelve, hogy ezt az utat nemcsak pünkösdkor lehet megtenni.
Süvegh Éva, Hargita Megye Tanácsa főépítészeti hivatalának munkatársa előadásában azt mondta, a székely kapuk teljes mértékben tükrözik a mi hitvallásunkat. A faluképvédelmi program révén szeretnék feltérképezni a településeken belüli különleges épületeket. Bemutatta a Hargita Megyéért Egyesület koordinálásában felújított székely kapukat, az azokon fellelhető jellegzetes motívumokat. Emlékeztetett arra, hogy 2017-től október 13-át a Székely kapuk napjává nyílvánították, az Európa Nostra Díjas kapumentő Kovács Piroska halálának évfordulója alkalmából.
Csíkszereda, 2018. június 25.
Tetszett ez a cikk?(0 Szavazat)48 megjelenítés