VII. Ügyeskezű Cimborák - alkotótábor

(0 Szavazat)32 megjelenítés

Hargita Megye Tanácsa, az RMDSZ és a Communitas Alapítvány támogatásával Homoródfürdőn tartotta „VII. Ügyeskezű cimborák” alkotótáborát hagyományőrző, oktató-nevelő céllal a Cimbora Egyesület, harminchat 8-17 éves gyerek és fiatal, valamint 4 pedagógus részvételével október 11-13. között.

A táborban olyan gyerekek vettek részt, akik már voltak különböző versenyek megyei, országos, vagy nemzetközi szakaszán, képviselve Hargita megyét, azon belül Udvarhelyszéket és kiváló eredményeket értek el, de voltak olyanok is, akik nemrég kapcsolódtak be, érdeklődnek a népi mesterségek (népi hímzés, varrt csipke készítés, csomózás, tojásírás), a festészet vagy fotóművészet iránt.  A tábor másik célja egymás megismerése, kapcsolatépítés, tapasztalatszerzés hasonló érdeklődésű gyermekek között, a közös alkotás.

A péntek délutáni megnyitót követően ismertettük a programot, kiosztottuk a feliratozott pólókat, amin a tábor neve, a Cimbora Egyesület, mint szervező, valamint Hargita Megye Tanácsa, az RMDSZ és a Communitas Alapítvány, mint támogatók logója szerepelt. Ez a póló egyúttal összetartozásunkat is jelképezte. Utána megalakultak a szakcsoportok, majd tervezés következett, este pedig közös játszás és éneklés.

Szombaton délelőtt az országos népi mesterségek versenye díjazottjai bemutatták tudásukat, utána pedig a többszörösen díjazott lányok közösen alkottak a kisebbekkel Bán Erzsébet és Szőcs Ildikó irányításával. Biró Boglárka a festészet rejtelmeibe vezette be a résztvevőket. Ez idő alatt Kovács Noémi vezetésével a fotósok „dokumentálták” az eseményeket, de készültek alkotások a természet szépségeiről is. Délutáni sétánkon megcsodáltuk az őszi tájat, este ismét a közös szórakozással, játszással zárult a nap.

Vasárnap délelőtt a munkát befejezve, a táborban készült alkotásokból kiállítást rendeztünk, amire meghívtuk a támogatókat, a résztvevők szüleit, majd emléklapok átadása következett és táborzárás. Köszönhetően az oktatóknak és az „ügyeskezű” gyerekek odaadó munkájának nagyon sok szép, alkotás született a három nap alatt. (Bán Erzsébet – programfelelős)


[ Ifjusági hírek ]

Álláshirdetések
Tematikus oldalak

Eseménynaptár
«2024, október»
hkscpsv
123456
78910111213
14151617181920
21222324252627
28293031
FACEBOOK

Projektek

 

 

 

 

 

 

ENSIE

 

 

Network of Cities for Artistic Creation

European Day of Artistic Creativity

Creative Ideas Bank

 

VADKÁROK HARGITA MEGYÉBEN

Sürgősségi számok

Egységes segélyhívó szám:

112

 

Hargita Megye Tanácsának készenléti szolgálata a megyei utak hótalanítására:

0266 207 774