„Walkshop” Zala megyében

Folytatódik a lassú és zöldturizmus érdekében elindított pályázat megvalósítása

(0 Szavazat)63 megjelenítés

A Zala megyei zöldturizmusban rejlő lehetőségekből kapott ízelítőt Hargita Megye Tanácsának küldöttsége, amely az INSiGHTS nemzetközi turisztikai projekt keretében látogatott a magyarországi partnerekhez március 6–9. között. Ekkor tartották a projekt ötödik nemzetközi partnertalálkozóját és a harmadik walkshop elnevezésű rendezvényt, amely a helyszíni szemlék által a helyi jó gyakorlatokat hivatott bemutatni a lassú és zöld turizmus terén.

A megyei tanács munkatársai betekintést nyerhettek az erdők példás, sokrétű hasznosításába a turizmus céljából, továbbá Lentiben megtekintették az erdei múzeumot, a vasúttörténeti kiállítást és az egykori fűrészüzemben használt berendezéseket, kipróbálhatták a keskeny nyomtávú erdei vasutat, melynek csömödéri végállomásán az erdei iskola tanműhelyébe is ellátogattak. Megismerhették a térség turisztikai potenciálját, ezen belül azt a négy dolgot, amely Lenti településre és egész Zala megyére jellemző: a kiváló szálláshelyeket, hagyományos helyi termékeket, regeneráló gyógyvizeket és a szívélyes, vendégszerető embereket. Azt is megtudhatták, mi az, amiben egyediek, mivel itt történik az elektromos és önvezető autók tesztelése elsőként Európában, ehhez okosutat építettek, amelynek aszfaltrétegébe napelemeket építenek majd be, így tervezik a vezeték nélküli autók akkumulátorának töltését.

A szakmai előadásokon a telefonos alkalmazások fejlesztése terén elért eredményekről számoltak be, amelyek által biztosítható az információkhoz és szolgáltatásokhoz való azonnali hozzáférés bárhonnan, ugyanakkor a Smart Destination koncepciót is ismertették. Elhangzott, hogy napjainkban egyre nagyobb igény mutatkozik az innovatív technológiák alkalmazására a turizmus területén, és minden új fejlesztés ezen a területen felhasználóbarát és egyszerű kell hogy legyen, mert a turizmusban nem működik az, ami bonyolult. Az időmegtakarítás lényeges, a költséghatékonyság szintén, a megbízható és naprakész információ elengedhetetlen. Mivel semmi sem állandó, folyamatosan alkalmazkodni kell a változásokhoz, összegeztek.

A tematikus tanácskozások alkalmával a projekt eddigi tevékenységeiről számoltak be a partnerek, és a Duna Transznacionális program nemzetközi titkársága részéről jelen lévő képviselő kérdéseire válaszoltak, ugyanakkor a jövőbeni tennivalókat is felleltározták. Hargita Megye Tanácsának küldöttsége az 5-ös munkacsomagról – a pilot tevékenységekről – tartott előadást, melynek koordinálását intézményünk végzi. A tanácskozáson a jelenlévők egyeztettek a soron következő nemzetközi partnertalálkozóról is, amelynek Hargita megye lesz a házigazdája idén júniusban.

Az INSiGHTS a Duna menti országok turisztikai kínálatának vonzóbbá tételét célozza, ehhez társult Hargita Megye Tanácsa. Tizennégy partner indította el Ausztriából, Bulgáriából, Horvátországból, Magyarországról, Németországból, Romániából, Szerbiából, Szlovákiából, Szlovéniából. További információ található az alábbi linkekeken:

http://www.hargitamegye.ro/hirek/legendakra-alapozott-termekek-es-szolgaltatasok.html

http://hargitamegye.ro/hirek/minden-kistersegnek-rendelkeznie-kellene-legalabb-egy-okotermekkel.html

http://hargitamegye.ro/integrated-slow-green-and-healthy-tourism-strategies-insights-projekt.html

Csíkszereda, 2018. március 8.


[ Nemzetközi hírek ]

Álláshirdetések
Tematikus oldalak

Eseménynaptár
«2024, december»
hkscpsv
1
2345678
9101112131415
16171819202122
23242526272829
3031
FACEBOOK

Projektek

 

 

 

 

 

 

ENSIE

 

 

Network of Cities for Artistic Creation

European Day of Artistic Creativity

Creative Ideas Bank

 

VADKÁROK HARGITA MEGYÉBEN

Sürgősségi számok

Egységes segélyhívó szám:

112

 

Hargita Megye Tanácsának készenléti szolgálata a megyei utak hótalanítására:

0266 207 774